Dél-Zala és Belső-Somogy útjain: Túra a Dél-Dunántúli Kéken

Palin- Zalakaros (2026.05.30)

Ez alkalommal csak szombaton reggel tudtunk elindulni az újabb szakasz teljesítésére. A szokásos rutinnal letettük az autót Kelenföld közelében, ahonnan közvetlen busszal mentünk Nagykanizsára. A busz már a Sasadi útnál késett, de nagyon bíztunk benne, hogy nem ragadunk be a balatoni forgalomba és behoz a késésből, mert szerettünk volna minél hamarabb Palinba érkezni. Szerencsére nem volt dugó, így Nagykanizsán volt pont annyi időnk, hogy elmentünk mosdóba és már szálltunk is fel a másik buszra. Fél 12 körül érkeztünk meg és indultunk el Zalakaros felé.

Hamar kijutottunk a településről és nemsokára elértük az Öregförhénc utat, ami a szőlőhegyen volt. Sok-sok szőlőskert van itt, nagyon szép, rendben tartott portákkal. Nagy örömünkre voltak az utcára kilógó vagy az utcán növő cseresznyefák, amin éppen érett a cseresznye, úgyhogy meg is kóstolgattuk őket. Jó hosszú volt a szőlőhegy, még saját temploma is van.

Még a buszról láttuk a tévétornyot, ami felé igyekeztünk, de mivel itt erdőben mentünk, egyáltalán nem láttuk, ahogy közeledtünk felé. A kék út a TV torony közelében elkanyarodik, de azért odamentünk közelről is megnézni és a geoládát megkeresni.

Innen egy durva lejtőn ereszkedtünk le a Kőszikla-szurdok bejárati útjához, ahol kellemes biciklis pihenő van kiépítve. Kihasználtuk a lehetőséget, pihentünk, ettünk.

Letértünk a kék sávról, hogy megnézzük a Kőszikla-szurdokot. Teljesen meglepő, hogy ezen a területen egy ekkora szurdok van. A szelíd lankák és a csendes erdők alapján biztos, hogy nem találtunk volna oda. De szerencsére volt turista jelzés, ami szurdok tetejéhez vezetett. Lemásztunk a nemrégiben elkészült új létrákon. Kell hozzá egy kis bátorság. Aztán egy kicsit még tovább mentünk a szurdokban, de annak ellenére, hogy nem volt sok csapadék mostanában, elég sáros és nehezen járható volt. Így hamar meguntuk. Inkább visszamásztunk a létrákon és visszamentünk a kékre, azon az úton, amin lejöttünk. Hamarosan a kék is lejteni kezdett és egy nagyon szép völgybe jutottunk, ahol kis tavacska, források, padok, asztalok, tűzrakóhely várja a pihenni vágyókat. Mi is örömmel megtöltöttük a kulacsainkat és mentünk tovább Nagybakónakra.

Csak kicsit mentünk be a településre, majd egy gyönyörű mezőn vezetett keresztül az utunk. Annyira ámultunk és bámultunk, hogy majdnem eltévesztettük az irányt. Szerencsére hamar észrevettük és keresztülvágtunk a mezőn a megfelelő ösvényre.

Gyönyörű erdei utakon értük el először a Vadászházat, majd a kereszteződést, a Rockenbauer Pál emlékművel és a Szent-Kristóf kápolnával, amit kicsit túlzás kápolnának nevezni, mert nagyon kicsike. Van itt egy geoláda is, amit megkerestünk és felmentünk még az Öröm-hegyi kulcsosházhoz, ahol betettük a füzetünkbe a mai első pecsétet. Érdemes volt elmenni arra, mert útközben láttam egy békésen legelésző szarvast, aki nagyon nehezen hitte el, hogy itt van egy turista és csak nagyon lassan bújt el a fák közé. Itt találkoztunk először az indián szökdelés jelzéssel, ami már Zalakarosról jött le idáig.

Közben a hátunk mögött már kezdtek gyülekezni a felhők. Siettünk Zalakaros felé, hátha megússzuk az esőt. Nem sikerült, már egészen közel voltunk, amikor meg kellett állnunk egy fa alatt, hogy felvegyük az esőkabátokat. Csak rövid ideig mentünk a csendes esőben, amikor újra meghallottuk a madarak csivitelését és a bogarak is újra előkerültek. A fákról még esett ránk az eső, amikor letértünk a kékről a Zalakarosi kilátóhoz és pecsételőponthoz.

Egyébként is az volt a tervünk, hogy a kilátó melletti étteremben eszünk, így rögtön bementünk oda, ahol nagyon finom italokat és kajákat kaptunk. Közben teljesen elállt az eső és szinte kisütött a nap. A vacsora után pecsételtünk, ládát kerestünk és felmentünk a kilátóba. Visszamentünk a kék jelzésre, mert a szállásunkig volt még majdnem 1 kilométer út. A Kovács vendégház szinte rajta van a kék jelzésen, alig kellett miatta plusz utat megtennünk. Ott már kedvesen vártak minket a szállásadók. Még beszélgettünk velük egy kicsit, testben és lélekben készültünk, a holnapi nehéz napra.

2. nap (2026.05.21)

Zalakaros – Mesztegnyő

Reggel 7-kor keltünk, hogy minél hamarabb elinduljunk és legalább az utunk elején ne legyen nagyon meleg. A térképnézegetés alapján úgy tűnt, hogy ez a DDK legrosszabb és legunalmasabb szakasza. Nagyon sokat kell menni aszfalton és nincsenek érdekes, izgalmas látnivalók az úton. Az volt a tervünk, hogy igyekszünk ebből az útból minél többet letudni a mai napon.

Miután elbúcsúztunk a szálláson elindultunk a kék úton, még kiélveztük azt a kicsi részt, ahol erdőben vezetett az út. A főútra leérve megkerestük a nyitva lévő boltot, ahol bevásároltuk a mai napra való kaja készletet. Már ébredezett a település, lassan érkeztek az első fürdővendégek is.

A bicikliúton gyalogoltunk el Galambokig. Itt áttérünk egy autóútra, ami keresztezte a 7-es főutat, majd elvitt minket Zalakomárba. Az orvosi rendelőnél megálltunk egy kicsit pihenni és pecsételni. Be is fejezhettük volna itt az utat, mert innen van közvetlen vonat Budapestre. Persze még alig múlt 10 óra amikor itt voltunk, így nem volt kérdés, hogy folytatjuk az utat Nemesvid felé.

Nem sokkal Zalakomár után volt talán a mai túranap legizgalmasabb pontja, amikor kereszteztük az M7-es autópályát. Egy felüljárón mentünk át és természetesen megálltunk egy kicsit nézni a forgalmat. Somogysimonyi buszmegállójában pihentünk és ettünk. Volt nyomóskút, így friss vizet is töltöttünk. Ezekben a falvakban annyira nincs semmi, hogy már a nyomóskútnak is nagyon örültünk. Szerencsére nem nagy az autóforgalom a környéken, de ezek között nagyon sok a német rendszámú autó. Nemesvidig mentünk tovább az autóúton, ahol a boltnál pecsételtünk.

És végre letértünk az aszfaltól. Szántóföldek között vezetett az utunk, amikor egyszer csak elfogyott a szekérút és egy kisebb ösvényre kerültünk, amit egészen benőtt a növényzet. Volt, ahol alig találtuk a bokrok között, hogy merre is kell mennünk. A természet igyekezett, hogy visszasírjuk az aszfalt utat, de azért nekem még mindig inkább a rövid bozótos szakaszok, mint az autóút. Nemsokára kiértünk Kisvidre, ahol újabb pecsét és újabb döntési helyzet várt minket. Várunk 2 órát, amíg jön a busz vagy megyünk tovább Mesztegnyőre, ami még 18 km, nincs kiszállási lehetőség és egy kicsit igyekeznünk kell, hogy a 17:15-kor induló buszt elérjük, ami az utolsó lehetőséget biztosítja, hogy haza tudjunk ma menni. Még lendületben voltunk, így visszacseréltem a szandált túracipőre és nekivágtunk az útnak.

Többször kereszteztük a 400kV-os vezetéket, amit már tegnap is kereszteztünk és szintvonalnak néztem a térképen, de egyértelműen nem mentünk 300 méter fölé, se tegnap, se ma. Kisvid után megint volt egy bozótos rész, ahol az utat is elvesztettük és nagyon lassan haladtunk. Kicsit izgultunk, hogy hogyan fogunk így időben Mesztegnyőre érni, de utána már szekérutakon mentünk, ahol jól haladtunk. Már fogytán volt az innivalónk és jól esett volna egy kis hideg víz. Nagyszakácsi felé közeledve, mondtam, hogyha látunk egy nénit teregetni az udvaron, akkor kérünk tőle friss vizet. Odaértünk a házakhoz és azt láttuk, hogy az első háznál éppen teregetnek. Ez volt a jel, úgyhogy kiabáltunk nekik. A bácsi jött ki, nem tudott magyarul csak németül és angolul, de nagyon kedves volt, hozott nekünk a hűtőből vizet. Nagyon jól esett, lendületet adott a következő kilométerekre.

Innen már csak szekérutak voltak, sok nyílegyenes szakasszal. Gadány mellett még turistaút kereszteződés is volt. Utána már megláttuk Mesztegnyő templomát és majdnem fél órával a busz indulása előtt megérkeztünk. Bőven volt időnk pecsételni és vizet szerezni a Faluház udvarán. A buszunk időben érkezett, így Marcaliban gond nélkül tudtunk átszállni egy másik buszra, ami elvitt minket Balatonmáriafürdőre. A buszon megvettük a helyjegyeket az Intercityre, ami késett, így fél 9 után érkeztünk meg Kelenföldre.

Ismét emlékezetes túranapokat tudhatunk a hátunk mögött. A vasárnapi majdnem 40 kilométeres út igazi sport teljesítmény és nagyon örülök neki, hogy ezen a roppant unalmas szakaszon túl vagyunk. A szombati túranap szép volt, régóta terveztem, hogy megnézem a Kőszikla-szurdokot és most ez szerencsésen megvalósult. A két nap alatt több, mint 60 km-t megtettünk a RPDDK túrából és már egészen közel vagyunk Kaposvárhoz.

Telefon: +36 30 738 3596 | Email: esztura.info@gmail.com

Deák Eszter – Jóga és túra © 2024