Velem – Írottkő – Bozsok (2025.03.28)
Már 2 éve nyáron fejeztük be a Kéktúrát. Nagyjából azóta tervezzük, hogy elkezdjük a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát is. Ez elég messze van tőlünk, az időgazdálkodás miatt érdemesebb több napos túrákat tennünk, amik jóval nagyobb erőnlétet követelnek, mert több cuccot kell cipelni és a sorozat terhelés is igénybe veszi a testünket. Edzésként a Közép-Dunántúli Piros túramozgalmat jártuk, aminek már majdnem a végére értünk. Ez sokkal közelebb van Budapesthez, gyönyörű területeken visz keresztül és kevés benne a nem annyira izgalmas, összekötő szakasz. Most éreztük úgy, hogy eljött az idő és megvásároltuk a füzeteket. Az Országos Kéktúra tapasztalatai alapján úgy döntöttük, hogy egy irányban, sorrendben fogunk haladni Írottkőtől Szekszárdig. Így nem történthet meg az, hogy szinte megszervezhetetlen, túl rövid vagy túl hosszú lukak maradnak a teljesítésünkben. Kitűztük a dátumot, lefoglaltuk a szállásokat és készítettük a cuccainkat a következő nagy kalandra.
Nem mondtak jó időt a hétvégére. Leginkább azt, hogy esni fog az eső. Készültünk megfelelő ruházattal és lelkileg is készítettük magunkat, hogy ez nem egy napsütötte vidám barangolós hétvége lesz. Úgy voltunk vele, hogy a remény hal meg utoljára és különben is ez egy nem túl izgalmas szakasz, legyünk túl rajta.
A péntek reggeli jóga óra után, tömegközlekedéssel indultunk Velembe. Szombathelyig Intercity-vel mentünk, ahol már szemerkélt az eső, nem késett a vonat, simán elértük Kőszeg felé az átszállást. Kőszegen már több időnk volt és benne volt a lábunkban a bugi, úgyhogy nem az állomáson vártuk meg a buszt, hanem előre mentünk egy megállónyit. Még ott is várnunk kellett rá. Fél három körül érkeztünk meg Velembe.
Itt még válogathattunk, hogy melyik útvonalon megyünk fel Írottkőre, hiszen tulajdonképpen ott indul a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra. Az időjárásra való tekintettel, a legrövidebb, piros sáv jelzést választottuk. Elhaladtunk a Hosszúvölgyi-forrás mellett, majd keresztül mentünk a Hosszú-völgyi erdőrezervátumon. Még éppen csak elkezdett zöldülni az erdő. Lassan kapaszkodtunk felfelé a csendes esőben. A hétvégi túránk legnagyobb szintkülönbségét kellett ezen a szakaszon leküzdenünk, 360m-ről mentünk fel a 884 méter magas csúcsra. Nehezebb volt eljutnunk Írottkőre, a startpontra, mint az utána megtett két és fél napi út.
Közeledve a csúcshoz, találkoztunk a kék sáv jelzéssel. Együtt vezetett fel a két jelzés a csúcsra. Ahogy egyre magasabban voltunk, már bekerültünk a felhőbe, ahol kicsit jobban is esett az eső és sejtelmes köd burkolt be minket.
Még 4 óra előtt felértünk a csúcs alatti esőbeállóba, ahol szinte szárazon, ünnepélyesen betettük az első pecséteket a füzeteinkbe. Kajálás közben csodáltuk a tavaszi tőzikéket, amik az esőbeálló körül nőttek. Pihenés után, a rend kedvéért felmentünk a kilátóhoz, fel is mentünk a tetejére, hogy még közelebbről meg tudjuk nézni a felhőt. Gyorsan végeztünk, mert nagyon fújt fent a szél és tényleg nem lehetett semmit látni. És elkezdtük a Dél-Dunántúli Kéktúra teljesítését. Egészen más érzés volt, ugyanazon az ösvényen menni, hiszen már ez az a túra, ami miatt idejöttünk. Persze az is sokat segített, hogy lefelé mentünk.
Hamar kiértünk az erdőből, majd nemsokára elhagytuk a piros sáv jelzést is. Úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a Gyilkos-sziklához, megkeresni a geoládát és még egy kicsit átkukucskálni Ausztriába.
Ehhez jó meredeken fel kellett kapaszkodnunk a kék forrás jelzésen a gerincre, a sziklák tetejére. A gerinc a határsáv, az osztrák oldalon ki van vágva az erdő, ezért még így borult időben is szép a kilátás. Érdemes volt felmenni is körülnézni. Visszaereszkedtünk a kék jelzésre, de hamarosan megint a határ közelében voltunk. Egyszer azt vettük észre, hogy viszonylag távol 4-5 szarvas bámul minket. Mi is megálltunk és bámultuk őket. Ők unták meg hamarabb, kicsit tétováztak, hogy merre induljanak és elügettek előlünk az erdőben. Jól haladtunk a lefelé menetben, nagyon szép erdőkön mentünk keresztül.
Miután elkanyarodtunk a zöld jelzéstől, megint letértünk egy kicsit a kékről, hogy megnézzük a Holler-barlangot. Pont akkora kis barlang, amibe be lehet húzódni az eső elől, még száraz tüzelő is volt bekészítve. Most kihagytuk a lehetőséget, visszakapaszkodtunk a kékre és baktattunk tovább a Kalapos-kő felé. Azt hiszem ebből az irányból a legjobban kivehető a kalap a szikla tetején. Még így, esőben is körüljártuk a sziklákat. Ugyan nem mentünk el a többi barlangot megkeresni, de nagyon érdekesek a környék zöldpalából álló szikla alakzatai.
Itt már tényleg közel voltunk Bozsokhoz. Az volt a tervünk, hogy 7 órára leérünk a szállásunkra, mert előzetesen azt mondta a tulajdonos, hogyha addig odaérünk, akkor kapunk vacsorát. A falu nagy részén keresztül kellett sétálnunk. A buszmegállóban betettük a második pecsétet a füzetbe, elmentünk a bolt és a cukrászda előtt és fél 7 körül meg is érkeztünk az Imperial Restaurant és Pub-ba, ahol szeretettel vártak minket. Csak mi vacsoráztunk náluk, viszont vártak még egy párt szállással. Így nem kellett sietnünk, a tulajdonossal kellemesen elbeszélgetve megvacsoráztunk. Nagyon finom pizzát és desszertet kaptunk. Elfoglaltuk a szállásunkat, nagyon jó meleg volt, kiteregettük a vizes cuccainkat szomorúan láttuk, hogy az időjárás előrejelzés még mindig egész napos esőt mond holnapra és lefeküdtünk aludni.
Bozsok – Ják (2025.03.29)
Ez a szállás pont Bozsok legnagyobb útkereszteződésében van, hallottuk az autó forgalmat, de azért nagyon jól aludtunk. Úgy keltünk reggel, hogy a fél 8-kor nyitó boltban be tudjuk vásárolni a kajánkat. Közben találkoztunk a másik párossal is, akik ugyanúgy Ják felé igyekeznek a mai napon, mint mi. Éppen amikor a boltba értünk, akkor vitték át a pogácsákat, péksütiket a cukrászdából. Így tényleg teljesen friss, még meleg pogikat kaptunk.
Becsomagoltuk magunkat az esőálló cuccainkba és elindultunk. A faluból a szántóföldek felé mentünk ki. Ahogy visszanéztünk a Kőszegi-hegységre, mindent felhő borított. Elővettem a túrabotomat, hogy a sáros úton kevésbé csúszkáljak. Voltak nagyon sáros és csúszós részek és voltak kevésbé sáros részek, de egész nap esett az eső. Szerencsére az a típusú sár kevés volt, ami ráragad a bakancsodra és mindig egyre vastagabb és vastagabb rétegben ül a lábadon és ha teheti soha többé nem távozik onnan.
Viszonylag sokat mentünk erdőben. Érdekes, hogy minden vadászterületnek meg van a saját típusú vadászlese. Itt az alacsony kis torony a menő, neon színű festékkel a lesen és a környékén. Voltak hosszú-hosszú egyenesek, láttunk a mezőkön őzeket, nem kellett nagy szintkülönbségeket legyőzni, hogyha nem esett volna az eső, akkor egy nagyon kellemes sétaútnak mondanám.
Fél 11 körül tűntek fel először a Szombathely környéki „hegyek”. Ezek jelentik a mai nap magasságbeli kihívását. Az egész napi szintemelkedésünk 367 méter, aminek a jó részét itt, Szombathely közelében tesszük meg. Lassan beértünk Szombathelyre, ahol egészen sokat kanyarog az út a város szélén. El is döntöttük, hogyha találunk nyitott kocsmát, éttermet, bármit, akkor oda bemegyünk. Az út a L’odore di Napoli Ristorante mellett vezetett el. Kicsit bizonytalanok voltunk, hogy beengednek-e minket ilyen sáros, vizes állapotban, de nagyon kedvesek voltak. Rájöttünk, hogy még valójában nyitva sem voltak, mert pár perccel a 11 órás nyitás előtt érkeztünk meg. Kaptunk forró teát és egy kis lélekmelegítőt is. Nagyon jól esett a meleg ital és a száraz hely. Később kiderült, hogy ez nagyon jó döntés volt, mert a további utunk során, semmi más nem volt nyitva. A pihenő után az Olad-Rózsadombi kilátó felé mentünk tovább. Itt van egy kis kocsma, de éppen aznap zárva volt. Felmentünk a kilátóhoz, ami szintén nem volt nyitva, mert csak a nyári időszakban lehet felmenni. Szívesen felmentem volna, hogy lássam, hogy tényleg mindenhol esik az eső. Így meg se álltunk, hanem még egy kis kertvárosi bolyongás után beértünk a Szombathelyi Parkerdőbe.
Itt már sokkal zöldebb volt az erdő. Több helyen láttuk nyomait, hogy BMX-esek is rendszeresen használják a területet. És volt fedett esőbeálló is, ahol szárazon tudtuk megenni a pogácsáinkat és le is tudtunk ülni egy kicsit. Egy óra után értünk át Szombathely túl oldalára, ahol a Parkerdei Büfénél van a pecsét. A büfé nem volt nyitva és a pecsét sem fedett helyet van, úgyhogy gyorsan pecsételtünk, hogy minél kevésbé ázzon el a füzetünk.
Az utunk zárt kertes, szántós részen vezetett keresztül, persze továbbra is esett az eső és sokszor dagasztottuk a sarat a földutakon. Majd megint jött a hosszú egyenes utak és derékszögű kanyarok területe. Azzal szórakoztattuk magunkat útközben, hogy összegyűjtöttük, hogy miért jó esőben túrázni. Természetesen az volt az első, hogy jó a növényeknek és szép zöld lesz minden. De felsoroltuk azt is, hogy nincsen tömeg, nem kell állandóan köszöngetni a túrázóknak, hogy gyorsabban haladunk, mert nem állunk meg állandóan fényképezni, hogy teszteljük az esőruhánkat, feszegetjük a határainkat, kilépünk a komfortzónánkból, nincsenek bogarak, nem kell naptejet használni, nem égünk le, nem veszítjük el a napszemüveget. Meglepő módon több túrázóval is találkoztunk, aki szembe jöttek velünk, nyilván ők is felismerték az imént felsorolt előnyöket.
A Bolygó-patak keresztezése után, már csak egy hosszú egyenes szakaszunk volt Jákig. Itt már lehetett látni a távolban a templomot, ami nagyon biztató volt. Már nagyon vártuk, hogy száraz és meleg helyen legyünk. Tanakodtunk, hogy milyen sorrendben csináljuk az esti programokat és hogy a két vacsorázási lehetőség közül melyiket válasszuk. Végül a gyrosost választottuk, mert úgy éreztük, hogy az öltözékünk nem alkalmas a Spájz étteremhez. Ott is le tudtunk ülni, összesen 1 asztal volt bent, de az nekünk pont elég volt. Gyorsan készen lett a gyros-unk, ettünk és hallgattuk a szakácsok zenéjét, ami kicsit sem egyezett a mi zenei ízlésünkkel. Ezután indultunk a Vadász Vendégházba. Útközben találkoztunk azzal a párossal, akik ugyanúgy Bozsokon aludtak, mint mi. Gyorsan megbeszéltük, hogy milyen szuper jó napunk volt és mindenki sietett a szállására. Sajnos nem jó ütemben telefonáltunk, így várnunk kellett amíg, megérkezett a házinéni. Addig felderítettük a Kaktusz kocsmát is, ami nem régen nyitott ki és már nagyon készültek az esti mulatságra. Mi inkább a jó meleg szobára és arra készültünk, hogy levesszük a vizes ruháinkat. Ez hamarosan meg is történt. Egy nagyon nagy apartmant kaptunk. Volt külön konyha, nappali, hálószoba, fürdőszoba. Kaptunk egy szárítót a cuccainknak, beizzítottuk a fürdőszobai törölközőszárítót és mivel padlófűtés volt, gondosan minden vizes cuccunkat kiteregettünk a földre. Elég nagy terület volt, mindenünk elfért. Már a hátizsákban lévő cuccaink egy része is vizes volt, jó darabig elvoltunk a ruhaszárítás programmal. Utólag rájöttünk, hogy jobban jártunk volna, hogyha először elfoglaljuk a szállást, elkezdjük magunkat megszárítani és odarendeljük a gyrost. De akkor még nem tudtuk, hogy van házhoz szállítás. Este ellenőriztük az előrejelzést, éjjel nem fog esni, csak akkor, amikor elindulunk, de csak 1 órán keresztül fog tartani, utána eláll és jó idő lesz. Így feküdtünk le aludni.
Ják – Szarvaskend (2025.03.30)
Nagyon jól aludtunk, szuper jó matracok vannak itt. Ez a szállás messze kiemelkedik azok közül, ahol eddig voltunk és az ár-érték aránya is nagyon jó. Éjszaka átállították az órát, így 1 órával kevesebbet aludhattunk. Már tegnap kiderítettük, hogy a templomba nem lehet bemenni, pedig sok pénzért, szépen felújították. Nyolc óra körül indultunk. Felmentünk a templomhoz, ott van a pecsét. Ahogy mondta az előrejelzés, esett az eső és persze a pecsét itt sem fedett helyen van. Azért találtunk egy kicsi fedett részt, ahol megigazítottuk a ruházatunkat és bízva abban, hogy hamarosan eláll az eső elindultunk.
Ismét hosszú, egyenes, szintben lévő utakon jártunk. Néhol nagyon nagy volt a sár és volt, ahol kevésbé. A térképen néztük, hogy van egy értelmetlennek látszó kerülő az útban. Az volt az a rész, ahol végre erdőben mentünk és nem a szántóföldek mellett, úgyhogy nagyon tetszett az a rész. Már majdnem 10 óra volt, amikor beértünk Egyházasrádócra. A faluban az út mellett van a Csorda-forrás, amihez egy fa lejáró vezet. A vizes fadeszkákon majdnem sikerült beleesnem a patakba, bár sokkal vizesebb már nehezen tudtam volna lenni. Bementünk a Sörözőbe, aminek a falán van a pecsét. Még nem volt nyitva, de azért kaptunk egy kis édességet és innivalót. Még mindig azt mondta az előrejelzés, hogy 1 órán keresztül fog esni az eső és utána eláll. Már nem nagyon hittünk neki, különösen azért, mert amikor kijöttünk sokkal jobban esett, mint amikor beértünk a faluba.
Még hosszan gyalogoltunk Egyházasrádócon, kereszteztük a vasutat, amikor elhagytuk a falut, még akkor is egészen sokáig köves úton mentünk. Jól esett, hogy legalább egy kis részen nem kell a sarat dagasztani. A távolban már úgy tűnt, hogy van, ahol nem esik az eső. Reménykedtünk, hogy talán lassan végre letelik az 1 óra és eláll az eső. A két település között itt is volt egy erdős rész, ahol sáros, nehezen járható volt az út. Egy volt radarbázis közelében bukkantunk ki az erdőből és néhány harckocsiállás mellett haladtunk el, amiket széna tárolásra használnak. Már megtanultuk, hogy ezen a vidéken a faluhoz közeledve nem a templomtornyot, hanem a víztornyot látjuk meg először. Itt is ez történt, megláttuk a víztornyot és már tudtuk, hogy hamarosan beérünk Molnaszecsődre. Kereszteztük a főutat és a Rába partján lévő Árvíz Presszóhoz mentünk. Leginkább azért, mert ott van a pecsét, de ha már itt van fedett hely, akkor le is ültünk. Szárazon, nyugodtan lehetett pecsételni, aminek nagyon örültünk. A közelben van csónakház is, itt lehet vízre szállni a Rábán való evezéshez. Vannak nyilvános wc-k és zuhanyzó is, egészen meglepődtünk rajta.
A pihenő után, megnéztük az áradó Rábát, átkeltünk a hídon és a közúton folytattuk az utunkat. Éééés elállt az eső. Először el sem akartuk hinni, hogy ennyi esőben gyaloglás után, tényleg szárazon fogjuk befejezni a mai napot. Már éppen az sem zavart, hogy az autóúton kell menni, szerencsére nem volt nagy a forgalom és az aszfalton nem volt sár. Az egy kicsit jobban zavart, hogy Döröske az eddigi lapos tájakhoz képest egy hatalmas hegyre épült. Messziről láttuk a hegytetőn fent a templomtornyot.
A falu határában van egy 10%-os emelkedő tábla, hogy biztassák a túrázókat. De nem is kellett felmennünk a legtetejére a hegynek és nagyon hamar felértünk. Festői település Döröske. Nagyon szépek a domboldalba épült házak, a dombok ölelésében van egy tó, ahol most úgy tűnt, hogy a horgászok és a strandolók jól megvannak. Nyáron nagyon szép lehet a strand is.
A hegytetőn, egy üdülőtelkes részen vezetett át az utunk Döbörhegyre. Innen már végig aszfalton vezetett az út. Ahogy elállt az eső, már nem volt annyira hideg sem, így egymás után vettük le a ruháinkat, lassan megtelt a hátizsákunk. Azon gondolkoztunk, hogy hogyan tudjuk viszonylag elfogadhatóvá tenni a ruházatunkat ahhoz, hogy nyugodtan fel tudjunk ülni a buszra és a vonatra. Három óra előtt értünk be Szarvaskendre, ahol várt még ránk egy kis emelkedő a pecsétig, ami egy kocsma falán volt. Szerencsére a kocsma nyitva volt, vettünk innivalót és kényelmesen üldögélve vártuk a buszunk indulását. Itt már sütött a nap, jó meleg volt a teraszon.
Majd átsétáltunk a buszmegállóba, ahonnan 15:50-kor indult a buszunk Körmendre. A buszon találkoztunk a túratársakkal, akik ugyanazt az utat járták be, mint mi, ők az előző megállóban szálltak fel a buszra. Jól elcsevegtünk Körmendig, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak az úton. Körmenden volt annyi időnk, hogy vegyünk innivalót a vonatra. Felszálltunk az Intercityre, ami négy óra alatt, közvetlenül elhozott minket Kelenföldre. És megállt Egyházasrádócon is, ahol jártunk ma már az állomáson.
Ezen a 3 túranapon összesen 68km-t tettünk meg a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrából. Az út 90%-át esőben tettük meg, amivel sikerült feldobnunk a kicsit unalmas, átvezető szakasz hangulatát. Feszegettük a határainkat, hogy mennyi vizet tudunk elviselni egy nap alatt. Csak akkor kezdtük elveszteni a lelkesedésünket, amikor a vasárnapra igért száraz idő egyre későbbre és későbbre tolódott. Sajnáltam, hogy a Jákon nem sikerült megnézni a templomot, viszont nagyon elámultunk, hogy mennyire szép Döröske és Döbörhegy. Egészen más világ, mint azok a települések, amiken korábban keresztül mentünk. Még egy napi túrát kell megtennünk, hogy beérjünk az Őrségbe, amit már nagyon várok.