Várpalota - Tés (2025.01.25.)
Legutóbb Várpalotán fejeztük be a túránkat, ahol már nem volt időnk megnézni a várat. Ezért úgy alakítottuk a terveinket, hogy a mai napot a vár megnézésével kezdjük. Budapestről van egy busz, ami pár perccel 10 óra előtt érkezik meg Várpalota főterére. Ideális lehetőség számunkra. A Sasadi útnál szálltunk fel, és már elég sokan voltak a buszon, de az első sorban nem ült senki, úgyhogy rögtön lehuppantunk oda. Innen nagyon jól láttunk ki előre a buszból. Ködös, szmötyis volt az út, szurkoltunk, hogy hátha felszáll a köd, mire odaérünk, de sajnos nem így lett.
A busz pontosan érkezett Várpalotára. Amikor legutóbb itt voltunk, akkor nem vettük észre, hogy a füzetbe 2 darab várpalotai pecsétet kell tenni, és csak egyet pecsételtünk. Ezért először bementünk a Múzeumkert étterembe, hogy pótoljuk a hiányosságot. Most is nagyon kedvesek voltak, bár most sem fogyasztottunk semmit.
A várba pontosan nyitásra érkeztünk. A hátizsákokat le tudtuk rakni a pénztárban, így kényelmesen körbe tudtunk nézni. A bejáratnál a néni nagyon hosszan elmagyarázta, hogy mikor merre menjünk, merre forduljunk, hogy mindent megnézzünk. Jó sok infót elmondott, csak nagyjából emlékeztünk rá, de szerintem minden látogatható zeg-zugot bejártunk. Sok minden fel van újítva, de jócskán vannak még felújításra váró területek. A kiállításokat kicsit gyorsan néztük meg, mert bennünk volt már a bugi, hogy menjünk túrázni. Kimentünk a tetőre és ott is körbesétáltunk. Sajnos még mindig köd volt, így csak a közvetlen közelét láttuk a várnak. Majdnem 1 órát töltöttünk el így.
A hátsó kijáraton keresztül hagytuk el a várat. Megkerestük a piros jelzést és indultunk kifelé a városból. Nem kellett sokat mennünk a településen, hamar beértünk az erdőbe. Ezen a túranapon egész nap felfelé vitt az utunk, tudtuk előre, készültünk rá lelkileg. Az út elején a Vár-völgyben mentünk felfelé. Elég meleg volt az idő, már nem volt fagyott a talaj, ezért nagyon hamar megálltunk és felvettük a kamáslikat, hogy védjük a nadrágunkat a sártól.
Amikor a sziklás részre értünk, megkerestem és bekukucskáltam a Vár-völgyi 1.sz és 2.sz barlangba és a Gazsi-likba is. Mindegyik kicsi kis barlangocska volt.
A Gazsi-lik után, a geoláda és a kilátás kedvéért, letértünk egy kicsit a piros jelzésről. Felküzdöttük magunkat egy meredek, csúszós oldalban, ahol kiértünk egy tisztásra. Azt feltételezzük, hogy innen már láthattuk volna a várat, hogyha nem lett volna hatalmas köd. Elnéztünk a megfelelő irányba, de csak a nagy-nagy fehérséget láttuk. A geoláda megkeresése után, a piros + jelzést kerestük meg, és felülről közelítettük meg a Bátorkő várának romjait. Misztikus élmény volt a sejtelmes ködben meglátni a romokat. Szusszantunk egyet a vár tövében, a csúszós sziklák és a köd miatt elhalasztottuk, hogy felmásszunk a várfal tövéhez. Inkább lementünk a piros sáv jelzéshez, ahol vannak padok és ott pihentünk és ettünk. Elég hamar fázni kezdtünk, ezért indultunk tovább Tés felé.
Amikor kiértünk az erdőből, akkor sem a csodás panoráma várt minket, hanem a tejfehér köd. A sok út között, nem volt könnyű megtalálnunk, hogy melyiken kell mennünk. Gondolom, hogyha nagyobb a látótávolság, akkor egyértelmű lett volna, de szerencsére a telefonos applikáció segített. A vártnál hamarabb, 3 óra után nem sokkal beértünk Tésre.
Úgy éreztük, ha bemegyünk a foglalt szállásunkra, akkor már nehezen fogunk elindulni a szélmalmokhoz, ezért először megnéztük a malmokat. Pontosabban csak az egyiket, mert a másikat egyáltalán nem láttuk a ködben. Vicces volt, mert amikor megkaptuk a bácsitól a hatalmas kulcsot, akkor elmondta, hogy merre induljunk, de egyáltalán nem láttuk a malmot. Egész nap alig fújt a szél, de ott, ahol a malom volt, csak úgy süvített. Nem véletlenül épült oda. Gyorsan be is mentünk és megnéztük belülről is. Amikor kijöttünk, akkor kicsit aggódva néztük körbe, hogy vajon merre kell visszamennünk a házhoz? Szerencsére a nyomok segítettek, és visszataláltunk. Ezután a szombat délután is nyitvatartó boltba mentünk, ahol bevásároltuk a holnapi kajánkat. Nem felejtettünk el pecsételni sem. A megváltozott útvonal miatt a füzetben nincs ennek a pecsétnek hely, kis fejtörés után kerestünk egy szimpatikus rubrikát a pecsétnek, és oda beraktuk. A következő állomás már a szállás volt. Elintéztük a papírmunkát és elfoglaltuk a helyünket. Próbáltunk kaját rendelni Várpalotáról, de valami baj mindegyik hellyel volt. Vagy nem szállítottak ki Tésre, vagy nem volt olyan kaja, amit szerettünk volna. Ezért megnéztük, hogy mikor jár busz és busszal elmentünk a falu másik végén lévő Erdei Büfébe, ahol már ettünk, amikor a kék túrán jártunk itt. Nagyon egyszerű az étlapjuk, négyféle étel van, hamburger, sajtos hamburger és ezek duplahúsos változata. Ebből választottunk és élveztük a vidéki kocsma hangulatát, csendben mosolyogva hallgattuk a beszélgetést. A fő téma az időjárás volt, mindenki reménykedett, hogy holnapra felszáll a köd, és kisüt a nap. Időben kimentünk a buszmegállóba, de a busz majdnem elszáguldott mellettünk, integetnünk kellett neki, hogy álljon meg, pedig ugyanaz a sofőr volt, aki idehozott minket. Elsétáltunk a szállásunkra, mégnéztük még a holnapi útvonaltervünket és hamar lefeküdtünk aludni.
Tés - Eplény (2025.01.26.)
Nagyon jól aludtunk. Reggel arra ébredtünk, hogy süt a nap. Egyből jó kedvünk kerekedett, a tegnap bevásárolt kajákból megreggeliztünk és készítettünk szendvicseket, főztünk teát, hogy legyen az úton. Nyolc óra körül indultunk el, mivel Tés egy dombtetőn van, lefelé vezetett az utunk. Most már rutinos sárjárók voltunk, ezért rögtön induláskor felvettük a kamáslikat, nem kellett emiatt megállnunk.
Nagyon élveztük, hogy látjuk az erdőt, nem csak egy szűk kis burokban sétálgatunk. A természet is sokkal aktívabb, hangosabb volt. Csipogtak a madarak, láttunk szarvasokat, ahogy futottak keresztül az erdőn. Nagyon jól haladtunk. A Vadalmás-forráshoz nemrégiben került ki egy új geoláda, még nem volt meg nekünk, ezért letértünk a piros sávról. A forrásnak nincsen foglalása, csak látszik, hogy egy helyen jön fel a földből a víz. Találkoztunk egy geoládász társsal is, aki szintén a ládát kereste.
Ha már úgyis letértünk, és szuper volt az idő, úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, megnézzük a Római-fürdő szikláit. Legutóbb nyáron voltunk itt, amikor alig volt benne víz. Alulról indultunk be a völgybe, és ameddig tudtunk felmentünk. Egy ponton eltűnt az út alólunk, de már hallottuk a vízcsobogást, ezért bementünk a patak közepére, ahonnan már látni is lehetett a vízesést. Nagyon szép látvány volt. Egészen más, mint nyáron, amikor itt száraz lábbal lehetett járni. Visszamentünk egy darabon, majd a patak bal partján kikapaszkodtunk a völgyből, hogy felmenjünk a vízesés tetejére. Az első meredek szakasz után nem is volt nehéz az út. Lementünk megint a patakhoz és felülről bekukucskáltunk a szurdokba. Nagyon szép volt, érdemes volt felülről is megnézni. Felmentünk az erdei pihenőhelyhez, ahonnan a piros plusz jelzésen tértünk vissza a piros sávra. Szuper volt ez a kis kitérő, nagy rajongója lettem a Római-fürdőnek.
Innen egy szélesebb erdei úton vezetett az út, majd rátértünk egy aszfaltos útra, míg végül megint erdei ösvényen mehettünk. A Római-fürdőtől másfél órányit gyalogoltunk a Csengő-hegyi kilátóhoz. A kilátó már nincs a legjobb állapotban, egy szalaggal le is van zárva, de azért óvatosan felmentünk, hogy megnézzük a kilátást. A messzi távolban lehetett látni a havas hegyet Eplény mellett, amit most is hóágyóznak, hogy lehessen rajta síelni. Egyébként nagyon klassz, szinte tavaszi idő volt, simán levettünk 2 réteg ruhát, mert annyira meleg volt. Pihentünk, kajáltunk, és mivel láttuk, hogy még milyen messzire akarunk eljutni ma, tovább is indultunk.
Hamar leértünk az Alsóperére vezető végtelenül hosszú egyenes, aszfaltos útra. Szépen sütött a nap, a távolban láttunk őzeket a mezőn legelészni és közben azon merengtünk, hogy mi a rosszabb az aszfaltos út, vagy a térdig érő sár. Én az aszfaltra szavazok, ha már eljövök a természetbe, akkor inkább gyalogolok sárban, ami szintén a természet része, mint egy aszfalt csíkon, amin ugyan nem leszek sáros, de autók is jönnek. Egy fél óra alatt beértünk Alsóperére, ahol megkerestük a geoládát, kívülről bekukucskáltunk az arborétumba, pecsételtünk és a játszótéren üldögélve pihentünk.
Ismét felfelé mentünk, az út mellett sorban vicces „öltözőfülkék” voltak, ahol a vadászok tudnak elbújni. Itt már egyenesen Eplény felé vettük az irányt.
A Malom-völgyet elérve ismét aszfaltos útra érkeztünk, ezen gyalogoltunk be a síközpontba, ahol a 10 fok körüli hőmérséklet ellenére ment egy felvonó, és sokan síeltek. Bementünk az étterembe, hogy vegyünk csokit, de nem tartottak, úgyhogy továbbindultunk. Keresztülmentünk a parkolón, és a patak mentén kerültük meg az Álmos-hegyet. Egy másik sípálya aljánál is elmentünk, ott is megnéztük a büfét, de ott sem volt csoki. Furcsák ezek a síelők, hogy nem esznek csokit! Elmentünk ennek a pályának a parkolója és egy erdei játszótér mellett is. Beértünk Eplény településre. Ha busszal mentünk volna haza, akkor itt abba is hagytuk volna a túrát, viszont inkább továbbmentünk, mert így pont elértünk egy vonatot a fél órányi járásra lévő vasútállomáson, úgyis ott van a pecsét, és akkor legközelebb már ennyivel kevesebb utat kell megtennünk.
Ismét bementünk az erdőbe, kicsit kanyarogtunk, amíg lementünk a szűk völgybe, majd egy ponton, a völgy másik oldalán egy meredek ösvényen felkapaszkodtunk a vasútállomás hátsó oldalához, konkrétan az állomás kertjébe érkeztünk. Kb. 10 percünk volt még a vonat indulásáig. Próbáltuk magunkat szalonképes állapotba hozni, levettük a kamáslikat, kicsit pucolgattunk a bakancsainkon, és már meg is érkezett a vonat, amivel bementünk Veszprémbe. Ott volt kb. 40 percünk az átszállásra, az automatából végre vettünk csokit. Pont vágányzár volt valamiért, ezért az IC bent állt az állomáson és várta, hogy az utasok megérkezzenek a pótlóbuszokkal. Nekünk ez egy kis szerencse volt, mert fel tudtunk ülni a vonatra, és mi választhattunk először ülőhelyet. Aztán szépen lassan megtelt a vonat, és elindultunk Budapest felé. Sajnos a fűtés nem működött, így már fáztunk, mire megérkeztünk Kelenföldre, ahol megkerestük az autónkat, és hazaautóztunk.
Ezzel a két nappal újabb 36km-t tettünk meg a Közép-dunántúli Piros útból. Hihetetlen volt, hogy a két nap időjárásának különbsége mennyire rányomta a bélyegét a hangulatunkra és a tempónkra. Első nap a ködben, egy idő után már csak azon járt az agyunk, hogy minél hamarabb beérjünk Tésre. Tudjuk, hogy nagyon szép helyeken mentünk keresztül, úgyhogy megfogadtuk, hogy visszatérünk akkor, amikor látni is fogunk valami a tájból. A második napon ragyogó napsütés, szinte tavaszi meleg várt minket, így a sokszor unalmas aszfaltos részeket is vidáman tűrtük, jókedvűen, nagyobb lendülettel tettük meg a jóval nagyobb távot, mint az első napon.