Mátraverebély – Mátraháza (2021.08.14)
Hajrá Logisztika! A kéktúrázók azon kívül, hogy nagyon sokat tudnak gyalogolni, azzal a szuperképességgel is rendelkeznek, hogy szeretik órákon keresztül böngészni a menetrendeket, kiszállási és beszállási pontokat keresni, miközben a hol is hagyjam az autót kérdéskört forgatják a fejükben. Nekünk most azt dobta a gép, hogy a Stadionoktól Mátraverebélyig van busz, elfogadható menetidővel és Mátraházáról a Stadionokhoz szintén. Így össze is állt az egy napos túraterv.
Mivel kemény túranap várt ránk, kb. 25 km-el és több, mint 1300 méter szintkülönbséggel, a 6:40-kor induló busszal mentünk, amin meglepően sokan voltak. 8 órakor már indultunk is meghódítani a Mátrát. A buszról egy másik kékező túratárssal együtt szálltunk le és a vasútállomás után majdnem el is tévedtünk közösen, így szóba elegyedtünk, elmeséltük egymásnak kékes kalandjainkat. Beszélgetés közben gyorsan szaladtak a kilométerek és a szintvonalak.
Első pecsételő pont az Ágasvári turistaháznál volt. Éppen a Pokol 30 és 40 teljesítménytúra volt, ezért elég sok túrázóval, futóval találkoztunk.
Pihentünk egy kicsit, megtöltöttük a kulacsokat és indultunk tovább az Ágasvár csúcs felé. Durva emelkedő vezet fel, de szerencsére nem nagyon hosszan. Fentről szép a kilátás, kár, hogy csak egyik irányba. A gerincen folytattuk az utunkat, a Szamár-kő és a Newton szikla közelében jutottunk vissza a kékre. Érdemes volt megnézni a két sziklát is.
Itt egy kicsit lefelé vezetett az út Mátraszentistvánig, ahol újabb pecsétet gyűjtöttünk be. Közben messziről megcsodáltuk a sípályákat és már láttuk a Vörös-kő kilátót, ami alig van magasabban, mint a mellette lévő település, Mátraszentlászló.
A kilátó kedvéért tettünk egy extra kerülőt. Innen már láttuk a Galyatetői kilátót és a Kékes tetőt is.
A kilátónál megettük az otthonról hozott szendvicseinket és Mátraszentlászlón kerestünk egy kocsmát, ahol le tudjuk öblíteni az ebédet egy jó hideg innivalóval. A Vöröskő étteremben nagyon finom szörpöket kaptunk, úgyhogy felfrissülve vágtunk neki az újabb emelkedőknek Galyatető felé. Itt már nem voltak teljesítménytúrázók, de azért jócskán találkoztunk itt kirándulókkal. Nagyon népszerű hely ez a környék. Hamarosan elhaladtunk Piszkés-tető mellett, ahol ki volt írva, hogy ne zavarjuk csengetéssel a csillagászok nappali nyugalmát, úgyhogy szépen csendben tovább mentünk. Amikor odaértünk a Galya-tetői kilátóhoz, éppen nagyon sokan voltak fent, úgyhogy szusszantunk egyet az aljában és kerestünk 200Ft-ost, hogy fel tudjunk menni. Ennek a kilátónak is, mint a Vöröskőinek, lukacsos rácsból van a lépcsője. Azt hiszem, hogy ez azoknak, akik tériszonyosok még rosszabb, mert át lehet rajta látni. Voltak, akik remegő lábbakkal jöttek lefelé a kilátóból. Ez nem vette el a kedvünket, felmentünk, a fent lévő pecséttel pecsételtünk és itt fogyasztottuk el a megérdemelt csúcs csokit. Sajnos a Vöröskő Kilátó nem nagyon emelkedik ki a fák közül, ezért nem láttuk, hogy honnan jövünk.
Lefelé menetben elmentünk a Turistacentrum mellett is, de ki volt írva, hogy csak tiszta cipővel lehet bemenni. Nem értem, hogy egy turistáknak kialakított helyen, hogy lehet ilyet kiírni. Valószínűleg nem direkt sározzák össze magukat a kirándulók és pont akkor lenne a legnagyobb szükségük egy meleg fedett helyre, amikor olyan az időjárás, hogy sáros lesz a bakancsuk. Ugyan nem volt piszkos a cipőnk, de nem mentünk be. Egy közkútnál megtöltöttük a kulacsot és mentünk tovább Mátraháza felé.
Az útnak ezen a szakaszán alig találkoztunk emberrel, viszont folyamatos volt a motor zaj. Nagyon zavaró volt. Úgy tűnt, hogy ezeken a kanyargós utakon, megállás nélkül mennek a motorosok. Innentől Mátraházáig végig-végig ez volt. Vércverésnél volt az erdő közepén egy pecsételő pont. Nem tudom, hogy miért nincs több ilyen. Legtöbbször faluban kell pecsételni, ráadásul sokszor úgy tűnik, hogy csak azért megyünk be egy faluba, hogy ott pecsételjünk. Nekem jobban tetszene az út úgy, hogy minimálisat megyünk falvakban. Nyilván amikor az utat kijelölték, akkor nem ez volt a koncepció. A másik problémám ezekkel a falusi pecsétekkel, hogy oda lehet menni autóval, holott pont azért vannak ezek a pecsétek, hogy ne csaljanak az emberek a kéken. Bár ez is furcsa, hogy miért csalnának? Szóval szerintem több erdei pecsét kellene.
Itt a túra végére volt még pár szintvonal, amit kereszteznünk kellett, először felmentünk a Csór-hegyre, aztán nagyon meredeken lementünk róla. Viszont már egészen közelről láttuk közben a Kékest. Még egy utolsó pecsételő hely volt a már bezárt Vörösmarty turistaháznál. Ezen a szakaszon nagyon sok pecsét van, észnél kell lenni, nehogy kimaradjon valamelyik. Itt leültünk egy padra pihenni, szőlőcukrot enni. Mivel már vészesen közelített az 5 óra, amikor megy busz Mátraházáról, ezért úgy döntöttünk, hogy szépen lassan tesszük meg a maradék kis utat, hiszen a következő busz csak fél 7-kor indul Budapestre. Negyed 6 körül érkeztünk meg a Mátraházi autóbuszállomásra, ahol pecsételtünk, pihentünk egy kicsit, megnéztük, hogy lehet-e itt valami enni-, innivalót kapni, de azt nem lehetett, viszont volt nagyon kultúrált wc, 200Ft-ért. Így aztán elmentünk a bazársorra, ahol még zajlott az élet, ott ültünk be az egyik büfébe, sültkrumplit és rántott sajtot enni. Ahogy ott ültünk folyamatosan mentek a motorosok az úton, nem véletlenül zengett tőlük az erdő. Voltak magányos motorosok és kisebb-nagyobb csapatok is, hihetetlenül sokan. Aki idejön Mátraházára pihenni és az út felé néz az ablaka, nem hiszem, hogy tudja élvezni a nyugalmat. Jót kajáltunk, visszamentünk a buszmegállóba. A buszunk pontosan érkezett, pedig jó messziről jött. Felszálltunk és kényelmesen elbuszoztunk a Stadionokhoz.
Nagyon szép volt ez a túra, nagy a szintkülönbség, jócskán van sportélmény, de gyönyörű erdőkön és hegyeken vezet keresztül az út. Van útközben több vízvételi hely, büfé, étterem, úgyhogy nem kell aggódni az ellátás miatt, szükség esetén több kiszállási pont is van. Nekem az egyik kedvenc kéktúra szakaszom lett.