Boldogkőváralja – Regéc (2023.07.07)
Már csak az igazán távoli területek maradtak a kékből, ide már csak több napra érdemes elindulnunk, ezért sokáig kellett várnunk, amiíg eljött az elkalmas pillanat. A péntek reggeli jógaóra után indultunk vonattal. Hosszas vonatozás után értünk el Szerencsre, ahol 30 percünk volt az átszállásra. Már vártuk ezt a lehetőséget, mert az állomáshoz közel van a csokoládégyár mintaboltja, amit meg is látogattunk. Kalóriákkal felpakolva mentünk a buszmegállóba és sokkal kisimultabban vártuk a buszt, ami 50 perc alatt jutott el Boldogkőváraljára. Kettő órakor érkeztünk meg oda, ahol legutóbb befejeztük a túrát. Gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk.
Arkáig aszfalt úron mentünk, a patak mellett. Nagyon szép kis falu Arka, sok cseréppár üldögél erre-arra, figyelve a forgalmat. Úgy látszik, hogy a gyerekeik már kirepültek és várják őket haza. A falu után végre elhagytuk az aszfalt utat és megpillantottuk a hegyeket, amik vártak ránk.
Egy kisebb bozótharc után leérünk az Arka patak völgyébe. Szerencsére nem volt most magas a vízállás, így egyszerűen átjutottunk a patakon mindig amikor kellett, kicsit tudtunk menni a patak mederben is.
Mogyoróskához közeledve kiértünk egy mezőre, ahonnan láttuk a Regéci várat. Nem is volt nagyon messze tőlünk.
Mogyoróskán nem volt nyitva a büfé, így a falu közepén ültünk le a padra megenni a kajánkat. Miután megpihentünk indultunk is a várba. A faluból még látszott a vár, utána már nem, csak mentünk felfelé. A kékről való letérés után lett igazán meredek az út. Szép kis kaptató volt, de általában a várakért meg kell küzdeni. A bejáratnál volt büfé is, így vettünk magunknak hideg üdítőt. Kényelmesen le lehetett ülni, a panorámát és a tájat nézve. Jól esett a szusszanás, mielőtt bementünk a várba. Legutóbb, amikor itt jártunk, akkor még csak kövek voltak szerte szét, most meg már egy igazi vár. Nagyon klasszul felépítették. Még egy kicsi részen tárlatvezetés is volt, ami félkor és egészkor indult. A vár egyik felét megnéztük, mire indult a következő vezetés Zrínyi Ilona lakószobáiba. Felmentünk a toronyba is, ahol nagyon fújt a szél, azért kinéztük, hogy vajon merre fogunk holnap tovább menni.
Bejártuk az egész várat. Nagyon szuper volt, érdemes volt megnézni. A nagyon meredeken visszamentünk a kék útra és lementünk a faluba, ahol a szállásadónk már várt minket. Majdnem 7 óra volt, mire megérkeztünk. Az otthonról hozott kajákat fogyasztottuk el, plusz a maradék csokikat, amit Szerencsen beszereztünk.
Regéc – Makkoshotyka (2023.07.08)
Nagyon jól aludtunk, de sok út várt ma ránk, úgyhogy 7-kor keltünk, készítettünk szendvicseket és már indultunk is. A szállásadó nénink bevásárolt nekünk szendvicsnek valót. Tegnap nem pecsételtünk, ezért az első utunk a Látogatóközpontba vezetett. Érdekes, hogy a látogatóközpontot is vár formájúra építették. Itt volt bolt is, ahol tudtunk volna vásárolni. A mai ututnk során sokszor tettünk kitérőt a kékről, mert sok látványos hely van a környéken, amit nem szabad kihagyni, még úgy is, hogy jóval megerőltetőbb lesz a túra. Indulás után nem sokkal rögtön egy érdekes szikla képződményhez, a Kemence-kőhöz érkeztünk.
A következő látnivalóhoz egy kicsit le kellett térni a kékről, de megérte megnézni a Pengő-követ. Hatalmas szikla áll az erdő közepén, aminek felmentünk a tetejére. Miután lejöttünk róla, még körbe is kerültük, hogy minden oldalról megcsodáljuk.
A következő letérőnk a Nagy-Péter-mennykő volt. Ez kicsit távolabb volt a kéktől. Egy szép tisztáson kellett keresztül menni, a kilátó ponthoz, ahonnan a Füzéri vár felé lehetett ellátni. Érdemes volt ide is kimenni.
A következő érdekes hely, ahol pecsételni is kellett az István-kúti ház volt. Itt volt pad és asztal, úgyhogy megálltunk kajálni és pihenni. Nagyon szépen fel van újítva mind a két ház, biztos lehetne bennük aludni. Van forrás a közelben, ahol lehet friss vízhez jutni.
A Mlaka réten is volt házikó, ahol lehetett volna pihenni, de egyrészt már többen voltak ott, másrészt mi nem sokkal korábban pihentünk, úgyhogy csak bekanyarodtunk a Sólyom-bérc felé. Meredek út vezet fel, meg kell küzdeni a kilátásért, viszont szuper jól lehet látni a Regéci várat a kilátópontról. Folyamatosan jöttek-mentek az emberek, amíg fent voltunk a csúcson. Népszerű ez a szikla.
Visszamentünk a kékre, de nem mentünk sokáig, mert a Kerek-követ is meg akartuk nézni. Innen megint Füzér felé lehetett látni. Szuper volt a kilátás, de sajnos nagyon tűzött fent a nap és brutál meleg is volt, így csak voltunk ezen a csúcson.
Az Eszkála erdészház volt a mai utolsó megállónk, ahol megint volt esőbeálló padokkal és asztallal. Jól esett a pihenés. Ez az erdészház elég elhanyagolt állapotban van, nem hiszem, hogy használja valaki. Mindenesetre pecsételtünk és mentünk tovább.
Innen már egyenesen Makkoshotykára mentünk, ami még két és fél órai utat jelentett. Útközben néha meglepően sáros volt az út, sokszor kellett a pocsolyákat kerülgetnünk. Néhány helyen volt szép kilátás, de alapvetően csak faltuk a kilométereket. Amikor beértünk a faluba, megkérdeztük, hogy van-e nyitva bolt. Szerencsére volt, így az első utunk oda vezetett, hideg üdítőért. Szombaton is este 8-ig nyitva van. A boltban volt pecsét is, ha már ott jártunk, akkor ezt is letudtuk. Megkerestük Erzsi néni házát, aki a ma esti szállásadónk volt. Hideg limonádéval és vacsorával várt minket. Öt óra körül érkeztünk meg, jól esett az árnyékos teraszon üldögélni. Elfogyasztottuk a vacsorát, vettünk egy jó fürdőt és pihenőre tértünk.
Makkoshotyka – Vágáshuta (2023.07.09)
Igyekeztünk most is időben indulni, hogy biztosan elérjük a buszt a Vágáshután és ha korán megyünk, akkor még nincsen olyan nagyon meleg. Erzsi néni lángost készített nekünk reggelire, alaposan jól laktunk indulás előtt. Kicsit még beszélgettünk, aztán indultunk. Az út a kastélykerten vezet keresztül, fel a kápolnához. Hamar kiértünk a mezőkre, ahol már javában sütött a nap és máris izzadni kezdtünk.
Nemsokára bementünk az erdőbe, így már legalább árnyékos úton mentünk. A Cirkáló-tanyánál megálltunk pecsételni. Rögtön előkerült a házat örző kutya és a macskák is. Nagyon jámborak voltak, még egy kis maradék kajával is megkínáltuk őket, amit hálásan elfogadtak. Erdei utakon, árkokat, gödröket átmászva, néha pocsolyákat kerülgetve, teltek a következő kilométerek. Valójában ezen az úton nincs semmi érdekes. Tökéletes hely a hosszú meditatív gyaloglásra. Így jutottunk el a Nagy-nyugodóhoz. Ez a kéktúra 26-as szakaszának a vége, a 27-es szakasz kezdete. Azt gondolnánk, hogy akkor itt biztos vannak padok, fel lehet szállni valami járműre, vagy van egy település a közelben, esetleg ivóvíz vételi lehetőség. Na ezek közül egyik sincs, még egy pad sem. Semmiben nem különbözik ez a pont egy másik, egyszerű pecsételő ponttól. Ezért nem is szakítottuk meg az utunkat, hanem mentünk tovább Vágáshuta felé.
Hogy a meditatív sétán kívül legyen más kihívásunk is a napban, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Magas-hegyre, elvégre ez a környék legmagasabb pontja és van rajta kilátó is. Elmentünk a Bandalak nevű helyig, ahonnan a durván meredek kék háromszög jelzésen felmentünk a csúcsra. Érdekes kontraszt volt az egész napos csendes erdőjárás és az itt zajló „pörgős” élet között. Addig a pillanatig, amíg ki nem léptünk az erdőből, nem találkoztunk senkivel, itt meg hirtelen sokan lettek. Megnéztük, hogyan indulnak az emberek a csúszó pályán, felmentünk a toronyba, megnéztük a kilátást. Kicsit olyan volt itt, mintha ufók lettünk volna. A kilátóból is inkább a hegyeket néztük, nem a csúszókat és a várost. Bementünk a büfébe, ahol nagyon jól esett a frissítő.
Amikor indultunk vissza a kékre, a meredek tetején egy biciklissel találkoztunk, aki felcipelte a durván meredek úton a bicaját. Jó látni, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik igyekeznek kilépni a komfortzónájukból a nagy melegben. Visszatértünk a csendes, nyugost erdei környezetbe. A rudabányácskai út keresztezése után egy szélen murvás úton mentünk sokáig. Látszott rajta, hogy nem régen lett kialakítva. Néha letértünk róla egy kicsit, de aztán újra és újra visszatértünk rá. Útközben rengeteg volt a hangya, hatalmas hangyabolyokat láttunk. Nagyon komoly munka egy ekkora építményt összerakni annak a sok-sok kicsi hangyának. Nagyon szorgalmasan dolgoznak rajta. A Cserép-tó nevű helyen megálltunk még egy utolsó pihenőre Vágáshuta előtt. Nem kellett sietnünk, tudtuk, hogy jóval a busz indulás előtt ott leszünk.
Amikor beértünk a faluba, kerestünk egy közkutat és egy árnyékos pihenő helyet, ahol el tudjuk tölteni azt a másfél órát, ami még volt a busz indulásáig. Kocsma, bolt, nem volt nyitva a faluban. Már egy jó fél óra eltelt, amikor megjelent Ábel az egyik házból. Kedves fiúcska volt, aki úgy érezte, hogy jól teszi, hogyha elszórakoztatja az idegeneket, amíg várnak a buszra. Kellemesen elbeszélgettünk vele.
Kicsit késett a busz, de simán elértük a Budapest felé menő Intercityt Sátoraljaújhelyen. Nem is kellett átszállnunk, hip-hop, 4 óra alatt a Keletiben voltunk.
Nagyon szerettem ezt a szakaszt, mert kevés volt a település, szinte alig volt aszfalt, csak az erdő, a mező, a természet. A Regéci vár lenyűgöző, a második nap kilátópontjait kár lett volna kihagyni, mindegyik szuper volt. Nagyon szépek a Zemplén erdei, kár, hogy ilyen messze vannak tőlünk.