Szarvaskend – Ivánc (2025.08.21)
Reggel korán indultunk a szokásos Kelenföld környéki parkolóhelyünkre, mert fél 7-kor indult a vonatunk. Szombathelyi átszállással utaztunk Körmendig. A vonatok nem késtek, az IC-n túlságosan ment a légkondi, kicsit fáztunk, de hoztunk magunkkal pulcsit, úgyhogy jól utaztunk. A szombathelyi állomáson furák a vágányok és a kiírások, de ezen is túllendültünk és simán eljutottunk Körmendre, ahol 2 órát kellett várakoznunk. Elindulhattunk volna később is, de akkor 4 percünk lett volna a körmendi átszállásra, amit nem mertünk bevállalni.
Utólag láttuk, hogy nem késett az a vonat sem, ha hatékonyak vagyunk elértük volna a buszt. De inkább stresszmentesen megkajáltunk, rejtvény fejtettünk és türelmesen vártunk Körmenden. Előbb az állomás épületben, aztán a buszmegállóban. A buszunk se késett, így a déli harangszóra megérkeztünk Szarvaskendre. Lelkesen indultunk meg visszafelé, mint ahogy jöttünk a busszal. Amíg a buszon voltunk, addig esett az eső, de mire leszálltunk már elállt. A falu után felfelé kapaszkodtunk az aszfaltút mellett, majd a hajtűkanyarban letértünk jobbra.
Kertes, szőlős részen haladtunk keresztül, majd egy keresztnél fordultunk el Nagymizdó felé. Nagymizdóig még 2 kereszt mellett vezetett el az utunk. Visszatértünk az aszfaltos útra és azon gyalogoltunk be Katafára. Még Katafa előtt jártunk, amikor jött visszafelé a busz, amivel érkeztünk. Katafán a buszmegállóban leültünk kajálni és pihenni egyet. Majd továbbra is aszfaltos úton folytattuk az utunk.
Lekanyarodtunk egy alsóbb rendű útra, ami egy aluljárón keresztezte a nagy forgalmú 86-os utat. A következő falu Nádasd volt, ahol a templom előtt felszedtünk egy geoládát és megcsodáltuk a templom melletti kereszteket és szobrokat. Ahogy visszatértünk a kékre, felfedeztük, hogy van itt egy nyitott bolt, be is mentünk rögtön egy kis innivalót és csokit vásárolni.
Nádasd után volt egy kis rész, amikor nem aszfaltúton mentünk, de csak röviden. Hamarosan újra kiértünk egy autóútra, amin begyalogoltunk Halogyra. Itt a kocsmában, a teraszon van a pecsét. Ahogy betértünk, ismerősök üdvözöltek minket. A korábbi szomszédaink voltak. Ők is a kéktúrát csinálják, de ők most éppen az ellenkező irányba haladtak. Egy rövid beszélgetés után el is indultak, mi pedig leültünk pihenni. Kicseréltem a cipőmet szandálra, mert az aszfaltos utakon az is bőven megfelel.
Halogy után egy murvás úton mentünk a Himfai-tóhoz. A térkép jelöl egy kilátót, amihez letértünk a tó gátján, de nem találtuk meg. Találtunk viszont egy táblát, hogy a hódok tevékenysége miatt a gátakon látogatási tilalmat rendeltek el. Sajnáltuk, hogy nincs meg a kilátó, mert ez lett volna a mai túranapunk egyik fő attrakciója. Viszont több esőbeálló, pad, tűzrakó hely van a környéken. Nagyon szép hely ez, kár, hogy a tó vizét a hínártól, nádtól alig lehet látni. A tó után nem sokkal ismét kiértünk egy autóútra és azon sétáltunk be Felsőmarácra. Itt nem volt nyitva sem a kocsma, sem a bolt, kicsit pihentünk a Hivatal előtt és indultunk tovább. A templom mellett lekanyarodtunk és egy erdei úton mentünk le a völgybe, ahol kereszteztük a Berki-patakot és a másik oldalon felkapaszkodtunk Iváncra.
Iváncon le kell térni egy kicsit a pecséthez. De nekünk úgyis arra kellett mennünk a szállásunkhoz. Itt is a kocsmában van a pecsét, így vettünk innivalót és átsétáltunk a turistaházba, ahol az éjszakát töltöttük. Ez egy nagyobb szálláshely, ahol most csak mi ketten aludtunk, viszont használhattuk a nagy ebédlőt és a konyhát is. A megérkezésünk után nem sokkal el kezdett esni az eső. Csákánydoroszlóról rendeltünk pizzát, ami nagyon finom volt. Ezen a napon extrán sok településen mentünk keresztül és extrán sokat kellett aszfaltos úton megtenni. Szerencsére nem voltak nagy forgalmú utak, de nem ez lett a kedvenc szakaszom.
Ivánc – Őriszentpéter (2025.08.22)
Reggel amikor ébredés után elmentem a közeli boltba, még esett az eső. Az előrejelzés azt mondta, hogy hamarosan el fog állni, ezért nem siettünk az indulással. Végül 9 óra előtt nem sokkal kezdtük meg a mai etapot. Már nem esett az eső, viszont kellett még a vastagabb, hosszú nadrág és a pulcsi. Hegyhátszentmártonig a szokásos aszfaltút, előbb lefelé, majd felfelé, mert Hegyhátszentmárton, nem meglepő módon, egy hegyháton van. Viszont ezután több, mint 10 kilométeren keresztül se aszfaltút, se település.
Nagyon szép erdőkön mentünk keresztül. Az erdő még vizes volt, úgy hogy a cipőnk és a nadrágszárunk alaposan átázott. Az idő szépen melegedett, úgyhogy egy idő után váltottam vékonyabb nadrágra. Kereszteztünk egy kisebb patakot, ami pont annyira volt most széles, hogy át lehetett kelni rajta, de volt híd is, amit ki kellett próbálnom. A Lugos-patak völgyében mentünk tovább.
Hosszan mentünk különböző erdészeti utakon. Favágók dolgoztak a területen, az út menti ágakat vágták le. Ezek kerülgetése tette izgalmassá ezt a szakaszt. Voltak az utunknak kifejezetten bozótos részei, ahol újból vizes lett a nadrágom és újra átázott a cipőm és a zoknim, pedig egyszer már zoknit cseréltem ma.
Hosszan mentünk egy szép nagy rét mellett, amelyen meglepően zöld volt a fű. Nem ehhez vagyunk hozzászokva itt Magyarországon. Végül beértünk Kondorfa Alvég nevű részére és még nagyon hosszan mentünk, amíg végül beértünk a falu közepébe. Itt egy a kocsma előtt van a pecsét. Ennyi gyaloglás után, már megérdemeltünk egy innivalót és egy jégkrémet. A kinti székekről még le kellett takarítanunk az esővizet. Pihentünk egy jót, majd indultunk tovább. Éppen kiértünk a főútra, amikor 4 szarvas éppen átkelt az úton. Az első megállt és hosszan figyelte, hogy jön-e autó. Olyan hosszan álltak az úton, hogy még fényképet is tudtam róluk készíteni. Rajtunk kívül a falu postása és még egy ember állt ott csodálkozva, hogyan kerültek oda ezek az állatok. Az út túloldalán van a Fővég, szerencsére azon gyorsabban keresztül jutottunk.
Ismét erdős rész következett. Közvetlenül egy szép nagy rét mellett haladtunk el. Először még az erdőben mentünk, aztán rájöttünk, hogy a mező szélén sokkal könnyebb az út, ezért inkább kimentünk oda. Kijutottunk egy nem nagy forgalmú aszfaltos útra, ezen gyalogoltunk be Papszerre. Itt már nagyon szép Őrségi porták voltak. Az autóúton sétáltunk be Szalafőre, ahol az eddigi csendhez képest hatalmas forgalom volt. Biciklisek, rolleresek, autósok, zajlott az Őrségi turistaélet. Betértünk egy boltba, ahol helyi termékeket lehetett kapni, és fagyizó is volt egyben. Ettünk egy nagyon finom fagylaltot a kertben, közben azon morfondíroztam, hogy vegyek-e tökmagkrémet, mert azt nagyon szeretem, de ha most megveszem, akkor még 2 és fél napig cipelnem kell a hátizsákban. Végül vettem egy kis üveggel. Odaadtam a boltosnak az összes apró pénzemet, így ezzel könnyebb lett a hátizsákom. Már jó meleg volt, ezért lecseréltem a túracipőt szandálra. Reméltem, hogy már könnyű lesz a terep.
A focipálya és az erdei tornapálya mellett mentünk le a Zala folyóhoz. Alig volt benne víz, inkább csak pocsolyák, amik között nem volt vízfolyás. Átmentünk a folyón és elindultunk a partján. Csak a térkép segítségével tudtuk eldönteni, hogy a folyás irányába megyünk és nem ellene. Még kétszer átkeltünk a folyón, de ott sem volt benne jelentős vízmennyiség. Az utolsó híd előtt megálltunk egy geoládát megkeresni, de nem találtuk meg. A pihenő után, újból nekilendültünk és Keserűszeren keresztül besétáltunk Őriszentpéterre. A település elején bementem megnézni a Szent Péter apostol templomot. Már be volt zárva, de kívülről is érdemes volt megnézni. Az volt a tervünk, hogy valahol megállunk kajálni. Megnéztük a Falatozót, ami először az utunkba akadt, de inkább tovább mentünk. Így bejutottunk a központba, ahol a Centrum Panzió és Étterem teraszán ültünk le. Itt van a pecsét is, így ezt is megoldottuk. Dödölét és rántott camembert sajtot ettünk. Vacsora után, még elmentem a Sparba, megnézni, hogy mi a választék, mert itt kell megvásárolnunk a következő két napra való kajánkat. Egészen jó bolt, még bevásárlókocsit is lehet tolni. A készletek egy részét meg is vettem, azután irány a szállás. Meglepetés volt, hogy még fel kellett mennünk egy emelkedőn a vendégházunkhoz. Ez egy fél szuterén helyiség volt, de 1 éjszakára pont megfelelő volt nekünk.
Őriszentpéter – Asszonyfa (2025.08.23)
Reggel kényelmesen összeszedtük magunkat, a vendégház kulcsát visszaraktuk a virágcserép mögé és elindultunk. Először bevásároltunk a Sparban, majd még egy kicsit az autóúton mentünk Baksaszer felé.
Miután letértünk az aszfaltcsíkról, egy felhagyott vasúti töltésen vitt minket a jelzés. Szeretem az ilyen utakat, mert nagyon jól lehet rajtuk gyalogolni. Szélesek, egyenletes a talajuk és nincsen nagy szintkülönbség. Itt is ilyen volt, nagyon szép volt ez a szakasz. Letértünk a vasúti töltésről és hosszan haladtunk egy nyílegyenes úton. Kereszteztük a vasutat és leereszkedtünk Dávidházára, a főút mellé. Az itt lévő panzió, étterem, bolt kombónál megálltunk pihenni. Vásároltunk a boltban és a teraszon üldögéltünk. Sajnos szinte mindenki dohányzott a teraszon, így nem éreztük olyan jól magunkat.
Kereszteztük a Kerka patakot és elindultunk felfelé. Nem kellett nagyon sokat hegyet másznunk. Ismét szép erdős részen mentünk keresztül, majd leereszkedtünk Kercaszomorra.
Van egy viszonylag új emlékhely a faluban, ahol nem a világháború áldozataira emlékezhetünk, hanem azokra, akik védték az országhatárt vagy a települést és túlélték a harcokat. A faluban nem volt semmi nyitva, ezért gyorsan keresztüljutottunk rajta. A falu túloldalán ismét felfelé mentünk és a dombtetőn találtunk egy szintén viszonylag friss emlékhelyet, ami mellett pad is volt. Meg is álltunk kajálni, gyönyörű fenyőfás környezetben pihentünk.
Nagyon csendes volt az erdő. Közben egy kicsit el is kezdett esni az eső, de nem volt még zavaró. Nagy kár, hogy alig-alig vannak padok, pihenőhelyek itt az erdőben. Nekem jobban esne ilyen helyeken pihenni, mint a falusi buszmegállókban. A következő célpontunk Magyarszombatfalva volt, ahol kétszer 350 métert kell pluszban gyalogolni azért, mert a pecsét a kocsmánál van. És ha már bementünk addig, akkor természetesen fogyasztottunk. Nagyon finom házi rétest lehetett kapni.
Ebben a faluban laknak a fazekasok, szinte minden második házban ki van írva, hogy ott egy fazekas lakik. Visszatértünk a kékre és felkapaszkodtunk a Ritási-dombra, amin van egy lezárt földmérő torony. Nagyon szép erdőket és dombhátakat láttunk, mióta itt vagyunk, de olyan igazi távoli panorámák csak itt következtek.
Szőlőskertek mellett ereszkedtünk le Gödörházára.
Itt ismét összefutottunk a korábbi szomszédainkkal. Most egy irányba haladtunk, ezért együtt folytattuk az utunkat. Kellemesen beszélgetve jutottunk át Velemérbe és együtt csodáltuk meg az itt lévő portákat.
Egy bácsi behívott minket, hogy nézzük meg a 700 éves házikóját, amit szépen rendben tart és most éppen a faanyagot tartja benne. A Veleméri templom 4 óráig van nyitva, még éppen időben, nem sokkal fél 4 után értünk oda. A néni nagyon kedvesen mesélt az épületről és a környékről. Elmondta, hogy Velemér másik 2 településsel együtt, már nem az Őrséghez tartozik, hanem a Mura vidékhez, de csak ők vannak a magyar oldalon így hozzácsapták őket az Őrséghez. Sokan voltak, akik jöttek még a templomot megnézni. Mi folytattuk az utunkat az erdőben.
Itt megint nagyon közel voltunk az államhatárhoz. Végül beértünk Asszonyfára, ahol a szállásunk volt, konkrétan a ház előtt megy el a jelzés. Felhívtuk a házigazdákat és elbúcsúztunk a túratársainktól. A háznak van egy terasza, ahol kényelmes ülőgarnitúra van és pont olyan távolbalátós kilátás van, mint amit eddig hiányoltam. Nagyon tetszett ez a hely, szuper jó volt a teraszon üldögélni. Megfőztük a zacskós tésztánkat és pihengettünk, mert ez a nap is fárasztó volt.
Asszonyfa – Zalalövő (2025.08.24)
A mai terv 30 km volt és az, hogy 4 órakor Zalalövőn felszállunk Budapestre menő buszra. Így 6-kor ébresztő volt és 7-kor már útra készen vártuk a házinénit, hogy átadjuk neki a kulcsot. Sejtettük előre, hogy a mai szakasznak nagyjából a fele aszfaltúton megy. Az első célpont Szentgyörgyvölgy település volt, ahol a pecsét is van, egy volt kávézó teraszán. Friss volt a reggel, viszont nagyon szépek voltak a fények, szeretem az ilyen korai utak hangulatát.
Ezen gyorsan túljutottunk, majd átmentünk Kógyárra, ahonnan részben murvás úton mentünk át Felsőszenterzsébetre, majd Alsószenterzsébetre.
Ezekben a falvakban nincsen bolt vagy kocsma és a busz is alig-alig jár. Nem is nagyon találkoztunk senkivel ezen a hajnali órán. Az Alsószenterzsébet buszmegállóban reggeliztünk, majd átsétáltunk Kerkakutasra. Közben azon merengtünk, hogy vajon a Kerka és a Kerca az ugyanaz vagy van különbség közöttük? Később utánanéztem, hogy a Kerca a Kerka folyó mellékfolyója, tehát nem ugyanaz a kettő.
Innen már végre erdei utakon mentünk, többségében erdészeti úton, de volt olyan, hogy csak ösvényeken. Az erdő közepén, Pusztaszentpéternél volt a következő pecsét, ott ebédeltünk és pihentünk. A szokásos tábla mellett, nagyon jól esett volna egy pad, amire le tudunk ülni egy kicsit. Felsőcsöde fölött egy kis kitérőt tesz a kék út, azt írják, hogy a fatelep kutyái miatt, de így egy kicsivel többet mentünk erdei úton, aminek örültünk. Felsőcsödén ismét volt pecsét és egy kicsi aszfalt, de utána megint egy jó rész következett.
Amikor a Pacsai szőlőkhöz értünk, kicseréltem a cipőmet szandálra, már elfáradt már a lábam, jól esett a lábujjakat kiszellőztetni. Még volt egy pici erdei szakasz, de nem volt probléma.
Örültünk amikor végre beértünk Zalalövőre, bár még egy nagyon hosszú utcán kellett végig gyalogolnunk. Megtaláltuk a pontot, ahol majd folytatni kell a kéken való vándorlásunkat. Ehhez közel egy étteremnél be is tettük a füzetünkbe a mai utolsó pecsétet. Még nem volt 3 óra, amikor megérkeztünk.
Kereszteztük a Zala folyót. Itt már egészen sok víz volt benne. Bementünk a Rózsakert presszóba, ahol a teraszon ültünk le. Innen közel volt a buszmegálló, ahol fel kellett szállnunk a buszra. A busz időben érkezett, a sofőr azzal fogadott minket, hogy van-e helyjegyünk, mert erre a buszra lehet helyjegyet venni és majdnem tele van, de még van pár hely, úgyhogy felengedett minket. Még akkor alig voltak a buszon, de ahogy haladtunk, jöttek szépen és Zalaegerszegen tényleg megtelt a busz. Nem meglepő módon, belefutottunk a vasárnap esti balatoni forgalomba, ami jelentősen lelassított minket, így majdnem 9 óra volt már, amikor leszálltunk Kelenföldnél.
Nagy élmény volt az Őrség erdei útjain járni, kicsit eltávolodva a turisták által gyakran látogatott célpontoktól. Kellemes lankás utakon, szép erdőkben és réteken jártunk. Sajnos elég sok volt az aszfaltos rész, ennek ellenére megfogott ez az alig hullámzó vidék. Érdekes, hogy itt a dombok között, sokkal nehezebb tájékozódni, mint a hegyvidéken. Az augusztusi kicsit rossz idő most kedvezett nekünk, mert nem volt hőség, így kellemes időben tudtuk 4 nap alatt teljesíteni a 102 kilométeres távot.