Mátraháza – Sirok (2022.03.05)
Ezt a szakaszt szuper jó támogatással teljesítettük. Barátaink laknak Markazon, nálunk aludtunk, kaptunk reggelit és vacsorát, sőt még a fuvarozásban is segítettek minket. Igazán extra szolgáltatásban volt részünk.
Pénteken leutaztunk Markazra, hogy reggel korán neki tudjunk indulni, a 21-es szakasznak, amely a kéktúra egyik legkeményebb szakasza. Megoszlanak a vélemények, hogy melyik irányba nehezebb, mi nyugatról keletre mentünk, így kb. 1000m szintkülönbség várt ránk felfelé és 1500m lefelé. Reggel autóval felvittek minket Mátraházára, 8 órakor már rajtra készek voltunk. A parkoló még szinte teljesen kihalt volt. Meglepő módon lefelé indultunk el, de nem volt ez így sokáig, vettünk egy kis lendületet és már meg is indult felfelé az út.
Szerencsére az út fagyott volt, úgyhogy nem kellett sárban tapicskolnunk. Mátraháza magasságában még csak kisebb hófoltok voltak, később, ahogy haladtunk felfelé egyre több volt a hó is.
Egész jó ütemben sikerült megmásznunk a Kékest, még nem volt 9 óra, amikor felértünk. Nem sokkal előttünk ért fel egy busz, ami sok ember felhozott. Fotózkodtunk a piros-fehér-zöld kővel és megkerestük a pecsétet. Addigra a torony is kinyitott, így fellifteztünk a kilátóba.
Jól körülnéztünk a nyitott és a zárt részből is. Szerencsére még nem voltak fent nagyon sokan, viszont felhős volt az ég, nem lehetett nagyon messzire látni. Pont mire leérkeztünk a kilátóból, addigra sütött ki a nap. Elég hosszú út várt még ránk, úgyhogy neki is indultunk. Itt havas, jeges volt az út, nem volt könnyű lefelé haladni, eléggé lelassultunk.
Nagyon szép gerincúton mentünk, időről időre ki lehetett látni valamelyik irányba, vagy a hegyek felé, vagy az alföld felé. Közben a nap is kisütött, nagyon szép időnk volt. Lassan leértünk a hóhatár alá, ahol már könnyebben tudtunk haladni. Az út olyan volt, mintegy hullámvasút. Sokszor mentünk meredeken felfelé és meredeken lefelé is. Egymás után másztuk meg a különböző csúcsokat. Ahogy haladtunk Sirok felé, egyre kisebb csúcsokat hódítottunk meg.
A Mátra elég magas ahhoz, hogy ide még nem köszöntött be a tavasz, nem találkoztunk virágokkal, pedig már jól esett volna, ha látjuk a tavasz picike jeleit. Útközben elmentünk a Remete-forráshoz, de éppen, hogy csak csöpögött a víz belőle.
Aztán elértük az utolsó csúcsot is, a Kalapos-tetőt. Innen már csak egy meredeken kellett leereszkednünk, egészen az országútig. Ezzel befejeztük a Mátrai szakaszt. Már az aszfaltút mellett értük el a siroki vasútállomást, ahol nem áll meg személy szállító vonat. Az állomás épületet sem használják, kezd teljesen lepusztulni. elég elszomorítő látvány. Biztos, ami biztos, itt pecsételtünk, bár a településen bent is van pecsét.
Az autóút mellett gyalogoltunk be Sirokra. Közben telefonáltunk, hogy nem sokára megérkezünk, jöhet értünk a „taxi”. Még egy fél óra kellett, hogy elérjük a falu központját. Alaposan elfáradtunk a mai napon, nem esett jól, hogy a járda le-fel hullámzott, de itt már közel volt a cél. Pont akkor érkeztünk meg, amikor jött értünk az autó, gyorsan bepattantunk és már vitt is minket a fűtött szoba, a finom vacsora és a pihe-puha ágyikó felé.
Ahogy írtam, ez a kék túra egyik legnehezebb szakasza és egyben a legszebb is. Ahogy apukám sokszor mondta, a szépségért szenvedni kell. Összességében nagyon szép ez a szakasz, nagyon klassz volt ez a nap.
Sirok – Bélapátfalva (2022.03.06)
Ismét korai kelés és indulás, 7 órakor már úton voltunk, mert Egerben akartunk leparkolni, hogy onnan busszal menjünk Sirokra. Minden a tervek szerint alakult, fél 9-kor már baktattunk felfelé a vár felé, kerestük a legjobb szöget a fotóhoz.
A vár még nem volt nyitva, ezért most nem néztük meg és igyekeznünk is kellett, hogy el tudjunk ma menni Bélapátfalváig. A közelben lévő Bálvány köveket viszont végigjártuk. Menéztük a Barát- és Apáca-sziklákat, valamint a Törökasztalt is. Aztán indultunk tovább. Kicsit hullámozva halad itt az út, szép erdőkben, a tegnapi naphoz képest lankásan. Néha ki lehet látni, meg tudtuk nézni, hogy mennyire messze vagyunk már a Kékestől és találgattuk, hogy melyik hegyekre fogunk még felmenni, azok közül, amiket látunk. Nagyon jól haladtunk, Rozsnakpusztánál pecsételtünk, láttunk őzet, ahogy átszaladt előttünk egy erdei úton, egy kicsi szakaszon az autóút mellett mentünk, itt találkoztunk kicsit a civilizációval.
Már egészen Szarvaskő közelében voltak legeltetett állatok. Meredeken levezetett az út a völgybe, be Szarvaskőre. Hamar megláttuk a várat a völgy másik oldalán, oda kell majd felmásznunk, amikor folytatjuk az utunkat. Itt is a rengeteg légvezeték miatt, alig lehet olyan képet csinálni, amin rendesen látszik a vár. A faluba leérve kerestünk egy helyet, ahova be tudunk egy kicsit ülni, pihenni és inni valamit. Találtunk is egy jó kis kocsmát. Mint később kiderült a Vár presszó volt, amiről azt olvastuk, hogy zárva van, ezért vitték el innen a pecsétet. De szerencsére nyitva van, úgyhogy tudtunk inni. Felszívtuk magunkat és 1 óra körül indultunk is tovább. Először meredeken fel a várhoz.
Szarvaskőig senkivel nem találkoztunk ma a kéken, na itt bepótoltuk a találkozásokat, mert itt elég sokan voltak. Megnéztük a kilátást a várból, megkerestük a geoládát.
Kinéztük a közeli domboldalt, ahova szépen odasütött a nap, hogy ott fogunk kajálni. Szuper kilátópontot találtunk, nagyon kellemes volt ott üldögélni, szép volt a kilátás és már lehetett érezni egy kicsit a tavaszt.
Innen nagyjából lefelé vezetett az út, egészen a Szent Anna kápolnáig, ami az erdő közepén van. Nem számít rá az ember, hogy egyszer csak egy meglepően nagy kápolna kerül elébe. Pár éve szépen lett felújítva, nagyon klasszul néz ki. Itt is volt egy geoláda, amit begyűjtöttünk, ha már úgyis erre járunk.
Itt volt egy kicsi emelkedő, de hamar elértünk a Telekessy vendégházhoz, ahol a következő pecsét volt. Szerencsére a hosszú lépcső alján is volt egy pecsét, nem esett volna jól, hogyha fel kell menni a háznoz a pecsét miatt. Egyébként sem nagyon értettem, hogy miért kell elmenni a pecsét miatt ehhez a vendégházhoz, mikor a kápolnánál is lehetett volna. Kibírtuk ezt a kicsi kitérőt és mentünk tovább Bélapátfalva felé. Itt már egész közel voltunk az elbányászott Bél-hegyhez. Hosszan elmentünk az oldalában, amíg el nem érkeztünk az apátsághoz.
Ezen a környéken megint egészen sok ember volt. Az apátsághoz fel lehet jönni autóval és igazán szép a környék, érdemes itt sétálni egy jót. Keresztül mentünk az apátság kertjén, kívülről megnéztük a templomot, sajnos nem lehetett bemenni.
A lépcsőn ereszkedtünk le a faluba. Visszanézve megcsodáltuk a bányászat áldozatául esett Bél-hegyet. Elbaktattunk még a vasútállomásra, ahol pecsételtünk a kék túra füzetünkbe. Itt egyáltalán nincs állomásépület egy pad van, ami fölött csak egy lukacsos tető van. A vonat sem jár túl gyakran, de legalább még jár. Mi is busszal mentünk Egerbe, ahol várt minket az autónk. Ahogy odaértünk a buszmegállóba, már érkezett is a busz, jó pár perccel korábban, mint ahogy a menetrendben volt. Szerencsére ott voltunk és fel tudtunk szállni. Kevesebb, mint fél óra alatt Egerben voltunk.
Ezzel a nappal megkezdtük a bükki kalandozásokat. Az út első része nem volt nehéz, Szarvaskő után kezdtük el érezni a Bükk igazi ízét. Nagyon szép és érdekes volt az út Bélapátfalváig.