Piliscsaba – Hűvösvölgy (2023.03.15)
Már jó ideje halogattuk ezt a szakaszt. Solymáron lakunk, ezt a szakaszt keresztül-kasul végig jártuk már sokszor, sokféleképpen, nem éreztük benne a kihívást. Az eredeti koncepció az volt, hogy majd ez lesz utolsó és Hűvösvölgyben zárjuk le a kéket, de nem akartam, hogy egy városi sétával érjen véget az út, ezért ezt elvetettük, mondtuk, hogy majd egyszer elmegyünk és végig járjuk. Így is lett.
Lesétáltunk a vasútállomásra és elvonatoztunk Piliscsabára és már indultunk is. Az út a temető mellett visz el. Feltűnt a térképen, hogy bevezet egy turistaút a temetőbe. Kiderült, hogy geoláda is van ott, így felkerestük Horváth József sírját. Ő volt, aki 1952-ben elsőként teljesítette a kéktúrát. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy több, mint 50 évvel ezelőtt, milyen lehetett az út, milyen lehetett a felszerelése, hogyan lehetett megszervezni akkor a túrákat.
A kis kitérő után keresztül sétáltunk a városon. A város széléhez érve, megint letértünk a kékről, hogy felmásszunk a Kálváriára. Nagyon szép ez a hely, igazán megéri a kitérőt. Valójában nem értem, hogy miért nem erre vezet a kék.
Ha már felmásztunk a Kálvária-hegyre, akkor a Gomba-sziklát sem hagyhattuk ki. További sziklaképződmények vannak az erdőben, így, hogy még jól átlátható az erdő, elmentem azokat is megnézni.
Eddig jól elnézelődtünk, de a kéken nem nagyon haladtunk. Innen már célirányosak voltunk, visszamentünk a kékre és elindultunk a Nagy-Szénás meghódítására. A fokozottan védett területre 2 kerítésen is keresztül kellett mennünk, mintha egyre titkosabb helyekre jutnánk be. A második kerítés után elhaladtunk az Erzsébet kút mellett, amiből nem lehet inni.
Itt az északi oldalon, még alig-alig kezdődött el a tavasz, éppen csak duzzadtak a bokrokon a bimbók, virágot egyáltalán nem láttunk. Amikor felértünk a Kutya-hegy nyergébe úgy döntöttünk, hogy megállunk kajálni. A Nagy-Szénáson mindig fúj a szél, ezen a napon pedig kifejezetten szeles idő volt, sejtettük, hogy ott nem lesz kedvünk megállni. A nyeregben lévő réten le tudtunk ülni egy fatörzse és kényelmesen tudtunk pihenni.
Már csak a csúcstámadás volt hátra. Még egy kicsit mentünk szélvédett helyen, aztán ráfordultunk az utolsó emelkedőre. Nem csalódtunk, nagyon fújt a szél. Gyorsan elkészítettük a kötelező fényképeket és már mentünk is lefelé. Vannak az évnek olyan napjai, amikor nagyon jól esik itt üldögélni a kilátást és a természetet csodálva, de ez most nem egy olyan nap volt. Még a padon sem üldögélt senki, pedig azért jó időben meg kell küzdeni.
Gyorsan lejutottunk a turistaház emlékművéhez. Itt már a Muflon Itató járt a fejünkben, úgyhogy mentünk is tovább.
Leereszkedtünk a Nagy-Szénásról. Az út Nagykovácsi szélső utcájában vezet, amit Zsíroshegyi útnak hívnak. Nem sokkal később a Pesthidegkúton lévő Zsíroshegyi úton is végig mentünk. Felértünk a Zsíros-hegyre, fordultunk a Muflon Itató felé, de sajnos zárva volt.
Nagyon szomorúak voltunk. Jól esett volna egy forró tea és egy csoki. Bánatunkban ki se mentünk a Sziklás-hegy kilátópontjára, pedig azt sokkal jobban szeretem, mint a Nagy-Szénást. Kevésbé fúj a szél, kevesebben vannak és a kilátás szerintem szebb onnan. Mentünk tovább a Remete-szurdok felé, még elég hosszan Nagykovácsi határában. A szurdok tetejéhez érve, megcsodáltuk a kilátást. Itt ez már déli oldal, úgyhogy már voltak virágok a sziklákon.
Óvatosan lementünk a meredek oldalon, a lenti részen már teljes pompájában nőtt az odvas keltike. Szeretem, amikor mint egy szőnyeg, borítják be az erdő talaját. Leértünk a völgybe, kereszteztük a patakot. Felmentem megnéztem a Remete-barlangot. Érdemes megnézni belülről is.
Ahogy kijöttünk a szurdokból, már be is értünk a házak közé. Tesz itt egy kanyart a kék, a Máriaremetei templom felé, aminek nagyon szép parkja van.
Utána ráfordul az út a Zsíroshegyi útra, amiről már korábban írtam. Ismét el tudtunk mélázni azon, hogy milyen lehet, amikor a házad előtt vezet el az Országos Kéktúra. A Nagyrétnél szembe találkoztunk a Gyermekvasút nyomában teljesítménytúra résztvevőivel. Innen már nagyon gyorsan Hűvösvölgybe értünk. Nem mentünk fel az állomásra, inkább a hűvösvölgyi turistaság egy másik fontos pontját kerestük fel és beálltunk a lángososnál lévő sorba. Ez igen optimista dolog volt tőlünk, mert nagyjából fél órát kellett várnunk, amíg sorra kerültünk és kaptunk lángost. De megérte, mert nagyon finom volt és nagyon jó esett a túra után.
Ezzel a túrtával befoltoztunk egy lukat a kéktúra térképünkön. Nagyon szép részei vannak ennek az útnak, amiket gyakran és szívesen látogatunk. Szomorú szívvel látjuk és fogadjuk el, hogy egyre nagyobb részt követel a természetből az ember és a megszerzett részeket hogyan használja és hogyan alakítja át a saját képére. Azt hiszem, hogy így csak a kéktúra következő teljesítésekor fogjuk megint végig járni ezt az utat.