Rádiháza – Kistolmács (2026.03.14)
A hosszú utazás miatt már pénteken este elmentünk Zalaegerszegig, ahol a főtér közelében, a buszvégállomás és a vasútállomás között foglaltunk szállást. Reggel gyors pakolás után, még vásároltunk egy pékségben, mert úgy készültünk, hogy lehetséges ez az utolsó nyitott bolt a hétvégén, amit látunk. Korán indultunk, mert negyed 8-kor már a vonaton kellett lennünk Rádiháza felé.
A MÁV ismét jól tette a dolgát, még 8 óra előtt megérkeztünk. Három hete volt, amikor itt jártunk és akkor minden havas volt. Most már szép zöld minden, de a korai időpontra való tekintettel, alaposan fel voltunk öltözve. Rögtön elindult az utunk felfelé a mai első szőlőhegyre. Amikor elértük a tetejét, letértünk egy kicsit a Sarlós Boldogasszony kápolnához. Már az odavezető úton nagyon szép volt a kilátás arra a részre, amit már korábban megtettünk. A kápolnának olyan ajtaja volt, mint amik a 70-es években épült társasházakban vannak, csak benézve az oltárt lehetett látni, nem az előszobát. A templom mellett egy hagyományos stílusban épülő házat is megcsodáltunk, még nem volt ajtaja, csak egy kicsi ablak volt rajta.
Még jó darabig lakóházak, nyaralók, présházak között haladtunk, míg végre bejutottunk az erdőbe. Ezen a napon és a következő napon is nagyon sok helyen találkoztunk favágással. Volt, ahol konkrétan dolgoztak a favágók, vagy már össze voltak készítve a kivágott fák. Finom volt az illatuk, de azért elgondolkodtunk rajta, hogy biztosan szükség van ennyi fa kivágására? Nemsokára beértünk Szentpéterföldére, ami egy nagyon szép kis falu. A buszmegállónál beraktuk mai első pecsétünket a Kéktúra füzetünkbe és a bezárt bolt előtti padokon megreggeliztünk.
A Szentpéterföldei-tó felé indultunk, viszont csak a kistestvérét néztük meg, de az is gyönyörű volt. Nagyon szépen sütött a nap, szuper jók voltak a fények. A tóhoz közel egy réten áll a Vadászház, aminek a környezete nagyon idillikus, gyönyörű erdő, rét, kicsi tó. A ház is nagyon szép, jól karbantartottnak tűnik. Szuper lehet itt eltölteni egy hétvégét.
Innen ismét elindultunk fölfelé egy szép erdőben. Találkoztunk egy éppen munkában lévő faszállító autóval. Nagyon érdekes volt a mozgása, a pilótafülkét 180 fokban meg tudta fordítani a vezető, hogy felénk nézzen. Elmentünk tarvágásos terület mellett is. A kapaszkodó után elindult lefelé az út a következő faluba, Lasztonyára, ahova a kisvonat keresztezése után érkeztünk meg. Itt is pecsételtünk és jobb híján, az emléktábla elé ültünk le a lépcsőre pihenni és enni. Nagyon szépen odasütött a nap, egy cica is ott napfürdőzött, de volt elég hely mindannyiunknak. Egy falusi apuka is felbukkant két kislánnyal, akik éppen sétáltak, játszottak.
Lasztonyán a választási plakát eltakarta a jelzést, így majdnem elfelejtettünk bekanyarodni. Szerencsére hamar észrevettük és visszamentünk. Felmásztunk a lasztonyai szőlőhegyre, ahol áll egy kilátó. Sajnos már le van zárva, elég rossz bőrben van szegény. Kicsit ferde az egész, a legnagyobb baj, hogy a tartó oszlopai is meg vannak rogyva. Remélhetőleg lesz hamarosan egy EU-s pályázat, arra, hogy a felépült kilátókat lebontsák, mert most ez arra vár, hogy magától ledőljön. Megcsodáltuk a kilátó tövében a virágokat és indultunk tovább. Az út mellett egy nagyon klassz esőházat találtunk, amiben akár éjszakázni is lehetne. A következő településig 2 dombot kellett megmásznunk, bemelegítésként a holnapi napra, jó meredeken lementünk, aztán megint föl és megint le Lispeszentadorjánba. A kék jelzés még a falu előtt letér az útról, de a pecsét miatt be kell gyalogolni a faluba és vissza. A pecsét egy bezárt büfé teraszán van. Amikor odaértünk éppen akkor ért oda egy biciklis páros is. A tulajdonos is éppen ott sertepertélt. Az esélytelenek nyugalmával kérdeztük, hogy nyitva van-e és azt mondta, hogy a tavalyi készletből még vannak üdítők, szívesen ad nekünk belőle. Ennek mindannyian nagyon megörültünk. A ház nem volt fűtve, úgyhogy jóval hidegebb volt bent, mint kint.
Visszamentünk a kékre, majd fel egy újabb szőlőhegyre. Találkoztunk egy bácsival, aki elmondta nekünk, hogy egy csomót gyalogolunk feleslegesen, mert van rövidebb út is a kilátóhoz, szerinte inkább arra menjünk. Nem hagytuk magunkat meggyőzni, követtük a jelzést és a hosszabb úton mentünk fel a kilátóhoz. Sajnos ez a kilátó is meg van rogyva. Még nem annyira, mint a másik, így óvatosan felmásztunk rá. Éppen befelhősödött, mire odaértünk, szépen látszott a tindál a felhők mellett. Alaposan körülnéztünk. Amikor folytattuk az utunkat, pár csepp eső is esett, de nem volt veszélyes. Innen leereszkedtünk a következő településre, Bázakerettyére.
A településre egy idősek otthona mellett értünk be, majd Kerettyei Szupermarket következett, amely kellemes meglepetésként nyitva volt. El is csábultunk egy újabb üdítőre és cukorkára. A teraszon voltak padok, ahol kényelmesen el is tudtuk fogyasztani az italunkat. És a pecsét is itt van, úgyhogy az sem maradt el. Bázakerettye a környék legnagyobb települése, az olaj és földgáz bányászata miatt nőtt ekkorára. Az utunk a templom mellett vezetett el, amire hatalmas betűkkel rá van írva, hogy MAORT. Nevettünk rajta, hogy a MAO Rt. támogatta a templom felépítését és a táblát elolvasva kiderült, hogy tényleg így történt. 1942-ben a Magyar Amerikai Olajipari Rt támogatta a Szent Sír kápolna építését.
Bázakerettyéről az aszfaltos úton gyalogoltunk át Kistolmácsra. Útközben megnéztük a bővízű Kozár-forrást, amely a Kistolmácsi tavat is táplálja. Az utunk a kisvonat mellett vezetett. Lentiből el lehet idáig kisvonatozni nyáron.
Gyönyörű volt a táj, amint lehetett lementünk a tó partjára. Sokan horgásztak, pihentek itt. A gáthoz közeli részen van egy strand, ahol lehet fürdeni is. A foglalt szállásunk közel volt a pecsételő helyhez. Pecsételtünk, hogy reggel már ezzel ne kelljen foglalkoznunk és elfoglaltuk a szállásunkat. Vacsorára rendeltünk pizzát, mert a helyi étterem még nem volt nyitva.
2. nap (2026.03.15)
Kistolmács – Palin
Korán keltünk és korán indultunk, hogy egy 3 óra körüli buszt elérjünk Palinban. Amikor fél 7-kor elindultunk, még nagyon hideg volt. Lementünk a tópartra, pára úszott a tó vizén. Szuper volt a napfelkelte fényeiben. Aztán végigmentünk Kistolmács fő utcáján, megcsodáltuk a Kistolmács feliratot, az emlékműveket, a templomot és felkapaszkodtunk az itteni szőlőhegyre. Nem gondoltam volna, hogy ennyi szőlőhegy van ezen a környéken. A térképen láttuk, hogy innentől kezdve egy hullámvasúton fogunk végig menni. Meredek emelkedők és lejtők váltják egymást. Nem megyünk 300 méteres magasság fölé. mégis a napi szintemelkedés 770 méter.
Az utunk elején még voltak helyek, ahol szép panoráma volt, viszont később jó darabig, csak az újabb lejtőt és emelkedőt láttuk. Gyorsan keresztül robogtunk Borsfán. Valkonyán álltunk meg pecsételni a turistaház teraszán. Szeretem az ilyen kényelmes pecsételő helyeket. Ahol van egy asztal, egy korlát, egy bármi, amire szépen ki lehet rakni a pecsételőpárnát, a füzetet és mint egy irodában, lehet pecsételni. Az a legszuperebb, amikor a lánc is elér addig és nem kell a füzetet felemelni. Na itt adott volt ez a helyzet.
Valkonya után keresztül kellett mennünk egy fakitermeléses részen, ahol éppen nem dolgoztak, de a fákat széthagyták az úton, úgy hogy kerülgetnünk kellett őket, szerencsére csak egy rövid szakaszon. Megkerestünk egy geoládát a Szuloki-forrásnál, amihez egy nagyon meredek lépcsőn kellett lemenni. A forrás maga nem működött, a térkép már nem is forrásként jelöli ezt a helyet.
Egy idő után már nem számoltuk, hogy hányszor mentünk le és fel, csak azt tippelgettük, hogy hány bukkanó van még a homokkomáromi templomig. Először a helyi szőlőhegyre érkeztünk meg, amin már egyáltalán nem lepődtünk meg, aztán egy meredek mélyúton mentünk le a templomhoz.
Körüljártuk a templomot, mert azt gondoltuk, hogy szép kilátás van az első részről, de nincs. Viszont szépen virágoztak a fák a parkban. Végül a templom előtt ültünk le egy napos padra ebédelni. Nagyon kellemes volt az idő és a hely, szuper volt itt pihengetni egy kicsit. Nyitva volt a templom is, be tudtunk menni egy kicsit körülnézni. A pecsét is itt van, így egy megállással azt is elintéztük.
Innen már hamar kiértünk a lapos részre, élveztük, hogy megint jó messzire el lehet látni és nincs sehol egy domb, amit meg kellene másznunk. Még megtettünk néhány nyílegyenes szakaszt, amíg elértük a 74-es utat. Nem volt nagy forgalom, könnyen sikerült átjutnunk rajta. Kereszteztük a vasútat is és beértünk Palinra. Végigsétáltunk a főutcán, a már nem működő presszó teraszán pecsételtünk és még bőven volt időnk a buszunkig, ami bevitt minket Nagykanizsára. Ott másfél órát kellett várnunk a Budapestre menő busz indulásáig. Letáboroztunk az Arizóna Söröző napos teraszán, ahonnan békésen figyeltük a buszra várakozókat. Megpróbáltunk üdítőt vásárolni a környéken, de az ünnepnapra való tekintettel semmi nem volt nyitva, még a dohányboltok sem. A buszunk pontosan megérkezett Lentiből és egész úton pontos volt, pár perccel a kiírt időpont előtt megérkeztünk a Sasadi útra.
Ezzel a két nagyon szép túranappal újabb 59 kilométert tettünk meg a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrából és most pont a felénél tartunk. Nagyon örültünk, hogy véget ért az extrém időjárásban való túrázó sorozatunk. Élveztük a szép tavaszi időt, még akkor is, hogyha a nap nagyrészében cipeltük a téli ruhánkat, amire reggel még szükségünk volt. A kistolmácsi-tó meseszép, felírtuk a bakancslistára, hogy ide még visszatérünk. A Homokkomáromig vezető út, a nagyon szép erdővel és a folyamatos hullámzásával írta be magát az emlékezetünkbe.