Zalalövő – Becsvölgye (2026.02.21)
Pénteken komoly hóesés és hófúvás volt ezen a környéken. Kicsit gondolkoztunk is, hogy biztosan akarunk-e menni. Nézegettük az időjárás előrejelzést, nem mondtak újabb havazást, sem nagyon nagy szelet, ezért úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Felkészültünk A, B és C tervekkel, hogyha nagy lesz a hó és lassan haladunk, akkor milyen lehetőségeink vannak. A szállásadó nénink is mondta, hogy értünk jön kocsival, hogyha nem tudunk Becsvölgyéig elmenni. Így izgalommal telve indultunk el szombaton korán reggel, Várt ránk 4 órányi utazás vonattal és vonatpótló busszal, 2 rizikós átszállási idővel. A Déliből szinte időben elindult a vonatunk, viszont mire Székesfehérvárra értünk már volt 15 perc késése, ahol a vonatpótló autóbusz megvárta amíg az összes utas átér a vonattól a buszmegállóba és csak akkor indult el Devecser felé. A busz elég gyorsan haladt, így behozta a késést, sőt még hamarabb is odaértünk Devecserre, mint kellett volna. Itt egy Ajkáról érkező vonatra szálltunk fel, viszont az megint késett, nem sokat, de ahhoz épp eleget, hogy Zalaegerszegen lekéssük a csatlakozást. A kalauz végig kérdezte az utasokat, hogy ki merre akar tovább menni és megüzente, hogy várják meg a csatlakozó vonatok, amíg megérkezünk. Így is lett, az Őriszentpéter felé menő vonat megvárta, amíg átszállnak az utasok és csak azután indult el. Így szinte a tervezett időben, háromnegyed 11-kor megérkeztünk Zalalövőre.
Nem ért minket váratlanul, hogy mindent hó borított. Átmentünk a Zala folyó fölött és hamar beértünk a gyönyörű szép havas erdőbe. Itt mondtam el először, hogy már ezért megérte ennyit utazni. Az is hamar kiderült, hogy még nem járt ebben hóban előttünk senki, mi fogjuk kitaposni az utat. Ami nehezíti egy kicsit a dolgunkat, mert nem elég a nyomokat követni, hanem mindig figyelni kell, hogy ne térjünk le az ösvényről és a szűz hóban való gyaloglás nehezebb is, mint a sima ösvényen való gyaloglás. És itt még nem tudtuk, hogy az, amikor a szűz hó alatt sár van, milyen meglepetéseket tud okozni.
Lelkesen nekivágtunk az ösvénynek. Csak nagyon röviden gondolkoztunk azon, hogy megtegyük-e a kitérőt a Szentkúthoz. Nagyon szép volt a behavazott kálvária. A forráshoz levezető havas lépcső mellett jó szolgálatott tett a korlát. Szépen csobogott a forrás. Érdekes lehet itt egy mise, ahogy a csobogó víz mellett üldögélnek a hívek. Visszatértünk a kékre és nemsokára kiértünk az útra és keresztül mentünk Nagyfernekágon. Gyönyörűen le volt takarítva az út, úgyhogy azon tudtunk gyorsan haladni. Majd nemsokára kereszteztük a 86-os utat, ahonnan hosszan erdei utakon haladtunk.
Közben meg-megálltunk megcsodálni a havas erdőt. Időnként sár volt a hó alatt, érdekes élmény, amikor érzed, hogy a bakancsod besüpped a hóba, majd megy tovább és cuppan bele a sárba. Voltak helyek, ahol a hó nagyjából egyenletesen beborította az utat és csak amikor már süllyedt a bakancs, akkor derült ki, hogy sár van alatta.
Kiértünk egy nagyjából aszfaltos útra, amin autók jártak már előttünk. Ezen viszonlyag könnyen és gyorsan tudtunk haladni, ami jól jött ahhoz, hogy még világosban be tudjuk fejezni a mai etapot.
Aztán visszatértünk a friss hótaposós üzemmódba. Rengeteg állat nyom volt a hóban, többször láttunk őzeket és szarvasokat, egészen nagy csapatokat is, de emberrel nem találkoztunk. Három óra után értünk be Kustánszegre, ahol találtunk egy nyitva lévő boltot, ami előtt padok is voltak. Vásároltunk innivalót és leültünk kajálni és pihenni. A bolt előtt volt egy buszmegálló, ahol egy kis csapat liba múlatta az időt. Mondtam is, hogy kint maradt a Márton-napi dekor, de a jobbik fajtából való. Hamar fázni kezdtünk, így összekaptuk magunkat és tovább indultunk. A faluban még szóba elegyedtünk egy helyi bácsival, aki éppen havat takarított. Nagyon kedves volt, üde szívfoltja a mai napnak.
Kustánszeg után, hosszú, egyenes utak vártak ránk. Itt találkoztunk először a hófúvás nyomaival. Szerencsére már nem fújt a szél, de úgy nézett ki az út, hogy az egyik oldalon egyáltalán nem volt hó, már teljesen kint volt a sár, a másik oldalon, viszont 50-60 cm havat hordott egy kupacba a szél. Ezen a szakaszon tapasztaltuk meg, hogy mennyivel könnyebb a kicsi sárban menni, mint a pár centis hóban. Hamar úgy döntöttünk, hogy nem baj, hogyha sáros lesz a bakancsunk, inkább a kicsi sárban megyünk, mint a friss hóban. Kislengyel előtt van egy működő olajkút. Megcsodáltuk, ahogy szépen lassan billeget a kút.
A Malom Kulcsosháznál tettük be a mai utolsó pecsétet a füzetünkbe, később láttuk csak, hogy a kereszteződésben is volt egy pecsét, nem kellett volna elmennünk a kulcsosházig. A települést elhagyva kezdett feloszlani a felhőzet, néhol már megláttuk a kék eget is. A lemenő nap szépen megsütötte a fákat és a domboldalakat.
Egészen valószerűtlen fényben láttuk meg először Becsvölgye templomát. Szinte giccses volt a havastájban a sziluettje. Itt találkoztunk a derékszög turistajelzéssel is, amiről a szállásunkon derült ki, hogy a Derékszegiek összefogásából készült utakat jelölik ezekkel a jelzésekkel. Innen még tettünk egy jókora kerülőt, leginkább azért, hogy a Kislengyel patakon száraz lábbal át tudjunk kelni. Közben egyszer az utat is eltévesztettük, így bolyongtunk egy kicsit a mezőkön, de aztán visszataláltunk a kékre, átbújtunk egy villanypásztoron, amire azt mondtuk, hogy úgysem működik, de működött. Éppen amikor már kezdett sötét lenni, 6 óra körül megérkeztünk a szállásunkra, a Barabásszegi Vendégházba. Nagyon klassz apartmant kaptunk. Hoztunk otthonról instant tésztát, azt készítettük el magunknak vacsorára. És lefeküdtünk a fárasztó és izgalmas nap után.
2. nap (2026.02.22)
Becsvölgye (Barabásszeg) – Rádiháza
Reggel korán keltünk, mert 1 óra körülre Rádiházára akartunk érni. Összepakoltunk és elindultunk a Becsvölgyei pékségbe, amihez majdnem 1 kilométeres kitérőt kellett tennünk, de megérte a friss péksütemények miatt. Közben gyakoroltuk a Pajzsszeg kimondását.
Ennek a területnek a jellegzetes település szerkezete hasonlít az Őrségére, csak itt nem szereknek, hanem szegeknek hívják őket. Annak a résznek a neve, ahol aludtunk Barabásszeg, annak, ahol a pékség van, Pajzsszeg. A Rajzszeg viccesebb lenne, de olyan részt nem találtunk. Jellegzetesek a kis harangtornyocskák is, ezekből több mellett elmentünk a hétvégén. Vannak köztük automatizáltak is és olyan is, amit még meg lehet húzni kézi erővel.
A következő részeken sokkal kevesebb volt a hó. Nem tudjuk, hogy azért, mert elfújta a szél, vagy elolvadt szombaton. Mindenesetre sárosak voltak az utak, sokat cuppogtunk, de aztán mindig jött egy kicsit havasabb rész, ami nagyjából letakarította a bakancsunkat. Petrikeresztúron keresztül hussantunk.
Felértünk a Csőszihegyen lévő kis pincesorhoz. Éppen amikor odaértünk, akkor sütött ki a nap. Nagyon szépek voltak a kis présházak a napsütésben. És innen már végig napsütésben mentünk. A hőmérséklet is feljebb kúszott, már 6-8 fok volt.
Amikor Zalatárnok felé menet egy nagy mező melletti vadkerítéshez értünk, elkanyarodtunk balra, mert arra vezetett az út. Csak 4-500 méter múlva vettük észre, hogy nem jó felé megyünk, mert át kellett volna másznunk a kerítésen és kereszteznünk kell a mezőt.
Nagyon szép volt a túrának ez a része. Láttuk előre a következő dombokat, amerre majd a következő túranapokon fogunk menni. Zalatárnok közelében keresztül mentünk egy részen, ahol a hófúvás miatt megint nagyon nagy hó volt. Volt olyan rész, ahol térdig elsüllyedtünk a hóban. Eljött az idő, hogy elkészítsem a szezon utolsó hóangyalát. Zalatárnokon a buszmegállóban tudtunk leülni, ott ebédeltünk meg, a reggel vásárolt péksüteményekből. Amikor tovább indultunk éppen akkor érkezett egy buszsofőr, aki nagyon elcsodálkozott, hogy Rádiházára megyünk, mert azt mondta, hogy oda nem is vezet út. Aszfaltos úton mentünk át Szentkozmadombjára.
Már messziről láttunk egy kis kápolna van a falu elején, de ahogy közelebb értünk, nem lett nagyobb a kápolna. Amikor odaértünk, akkor láttuk, hogy ez valójában egy buszmegálló és falumúzeumszerű hely. Letértünk a falu főutcájáról és nagyon hangulatos kis házak között mentünk el. Nagyon szép kis falu ez is. Még egy hóemberrel is találkoztunk.
Innen már csak egy kicsi dombon kellett keresztül mennünk. Beértünk Görbőpuszta gazdasági épületei közé és pillanatok alatt ott voltunk a Rádiháza vasúti megállóban. Nem sok izgalmas dolog van itt. Mi levettük a kamáslikat, összecsuktuk a botokat. Mind a kettő nagyon hasznos volt a hétvégén. A kamásli miatt egy kicsit kevésbé ázott el a nadrágunk és a cipőnk és a vonaton is kevésbé látszottunk sárosnak. A botok pedig a havas, sáros utakon való egyensúlyozáshoz voltak nagyon nagy segítségek. szükség volt a két botra. Első nap sokáig egy bottal mentem, de rájöttem, hogy a két bot, több, mint kétszer annyit segít ezen a terepen. Rádiházára időben megérkezett a vonatunk, ami elvitt minket Zalaegerszegre. Ott volt egy kis időnk a vonatpótlóbusz indulásáig. Tettünk egy kísérletet, hogy egy kis innivalót, ellátmányt szerezzünk az utazásra, de nem jártunk sikerrel. Így azzal kellett beérnünk, ami még volt a hátizsákban. A vonatpótló busszal Balatonszentgyörgyig mentünk, ahol 10 percet kellett várnunk a Keszthelyről érkező vonatra. Nagyon hosszú vonat volt és alig voltak rajta. Ez a vonat a Balaton déli partján megy végig és minden kicsit nagyobb megállóban megáll. Sokan szálltak fel, így szépen lassan meg is telt. Szerencsére Siófok után már nem állt meg sok helyen. És alig pár percet késett, így 17 óra körül be is érkeztünk a Délibe.
Nagyon szép volt ez a két napi túra. Rajongója lettem a Göcsejnek. Nagyon hasonlít az Őrségre, csak nincsenek sokan. Az időjárásnak sikerült még izgalmasabbá tenni a túránkat. Úgy látszik, hogy ez már hagyomány a Dél-Dunántúli Kéken. Ezzel a két túranappal keltünk át a Göcsejen, a következő szakasz már a Zalai-dombság lesz.