Reggel korán keltünk, mert nagy utat akartunk bejárni, 8 óra körül már parkoltunk Podlesoknál. Még a kemping közeli parkolóban is alig voltak. Zárva volt a szuvenír bolt és a sajtos lakókocsi is. A kék jelzésen mentünk el a Hernád áttörés bejáratához. Sajnos a Magas-Tátrát nem lehetett jól látni, mert nagyon párás volt a levegő.
A jegyszedő már ott volt a Hernád hídjánál. Három napos jegyeket vettünk, fejenként 3,5 euróért. A Hernád áttörésben mentünk, a második hídig, a Klastorska dolináig. Az út elején nagyon csúsztak a vizes a sziklák, de aztán vagy megszoktuk, vagy kevésbé volt csúszós, minden esetre sikerült belerázódnunk a túrába. Még nem voltak sokan, de már a sziklatálcás részeknél összetorlódtunk, ügyesnek és türelmesnek kellett lenni, hogyha fényképezni akartunk. Fárasztó és egyben nagyon izgalmas ez az út. Sokat kell le- és felmászni a sziklákon, köveken, fagyökereken. A sziklatálcák szuper izgalmasak, szerencsére kicsit javítottak rajtuk mióta legutóbb itt voltunk, már nem mozognak és kicsit talán szélesebbek is.
Kipróbáltuk a második hidat (Lanová Lávká), ami elég rozoga állapotban volt. Most nem mentünk át rajta, mert innen indul a Klastorska dolina.
A Klastorska dolinában a patakban mentünk, amíg el nem értük az izgalmas, fadorong hidas, létrás részt. Sok létra, sziklatálca volt itt is. Nagyon klassz szurdok ez is, viszonylag rövid, nem kell az elején sokat menni a vízesésekig.
Egy óra alatt felértünk a tetejére, 11 órakor már fent voltunk Klastoriskón. Volt hely a teraszon, így ott ültünk le egy asztalhoz. Ittunk sört és ettünk jégkrémet, mert megérdemeltük. Megcsodáltuk a sör és kofola automatát, de nem próbáltuk ki, amit azóta is sajnálunk, úgyhogy muszáj lesz visszamennünk. Még a személyi igazolványt is ellenőrzi az automata, hogyha sört akarsz inni. Többféle csapolt sört és csapolt kofolát lehet belőle nyerni. Az ára pont ugyanannyi, mintha bent a házban vennéd meg, csak ez ugye akkor is működik, amikor a ház zárva van, vagy bent sokat kell sorba állni.
A pihenő után indultunk lefelé a sárga jelzésen a Biely potok völgyébe. Nagyon meredek ez az út, ráadásul a napos oldalon van és itt kicsit ritkább az erdő. Majdnem végig sütött minket a nap, nagyon melegünk volt. Amikor leértünk a völgybe, jobbra fordultunk a patak mentén. Elmentünk a via ferráttás Kysel bejárata mellett. Először felvitt az út viszonylag magasra, de aztán vissza ereszkedtünk a patakhoz és nagyon hosszan a patak fölött mentünk fadorong utakon, amíg eljutottunk a Sokolia dolina bejáratához. Amikor legutóbb itt voltunk, akkor lehetett száraz lábbal lent a patak mederben menni, nem használtuk a fahidakat, amikre most szükség volt. Majdnem 1 óra volt, amikor elértük a Sokolia dolina bejáratát.
Elindultunk felfelé a Sokolia dolinában. Az első vízesés pont úgy zubogott, hogy könnyen alá lehetett menni, úgyhogy ki is próbáltuk, jól összevizeztük magunkat. Ezután még jó meredeken kellett felfelé menni, amíg elértük a leghosszabb létrát. Az itt felvezető létra sorozat 80 méter szintkülönbséget küzd le. Ezalatt a létra alatt mindig meg kell állni, pihenni, bátorságot és erőt gyűjteni. Most is ezt tettük. Nagyon kevesen voltak most ebben a szurdokban, eddig nem is találkoztunk senkivel, itt láttuk, hogy valakik lassan mennek felfelé előttünk. A legalsó létra a legfélelmetesebb, talán az egész Szlovák Paradicsomban, de ebben a szurdokban biztosan. Aki ezen feljut, az már felküzdi magát a tetejéig. A létra meglehetősen mozog, kicsit girbe-gurba is, nem túl bizalomgerjesztő, de kellő bátorsággal fel lehet rajta mászni. Amikor már fent voltunk ezen a létrán, akkor láttuk csak, hogy mennyi függőleges létra vár még ránk. A hídon is látszott, hogy már jó ideje itt áll, girbe-gurbák a korlátai, a deszkái is jó régiek már, de működnek.
Egymás után küzdöttük le a hosszú függőleges létrákat és haladtunk el a Szlovák Paradicsom legmagasabb vízesése mellett. A tetején egy újabb hídon kellett átmenni, ami után egy mini sziklaszurdokba kerültünk, ahol sziklatálcákon tudtunk keresztül jutni.
Itt nem volt nyugis rész a két vízesés között, gyorsan ott voltunk a következő fadorong hídnál és már kapaszkodtunk is felfelé.
A szikla kanyar után, pedig kiértünk. Egy egyszerű erdőben voltunk. Semmi sem utalt arra, hogy itt a közelben egy hatalmas vízesés és szurdok van. Még várt ránk egy hosszú, meredek út, amíg elértük a zöld jelzést.
A kereszteződésben éppen nem ült senki az esőházban, leültünk pihenni és kajálni. Meglepetésünkre, közben elkezdett esni az eső, pedig sütött a nap. Az eső is belátta, hogy ez így nem jó, gyorsan elállt. Az alapos pihenő után, a zöld jelzésen mentünk a Suchá Belá tetejéhez, majd a tegnap már kipróbált úton le Podlesokba. Ott beültünk az autóba és hazagurultunk.