Bódvaszilas – Tornabarakony (2023.02.10)
Ezt a szakaszt is alaposan előkészítettük, mert nem volt könnyű kitalálni, hogyan keljünk át a Csereháton. Sok településen keresztül megyünk, de csak kevésen van ezek közül szállás. Ráadásul a tornabarakonyi Levendulás ház nincsen mindig nyitva, nem fűtenek be egy-egy ember miatt, hanem minden hónapban 1-1 hétig lehet menni. Ezért ehhez alkalmazkodva szerveztük meg a túrát. Klasszikus kék túrázó reggelünk volt, korán kelés, csomagolás, indulás az állomásra. A napfelkeltét már a Miskolc felé menő intercityn néztük. Miskolcon 40 perces átszállásunk volt, mire odértünk, már bent állt a kis piros zötyögős, így felszálltunk. Kicsi késéssel megérkeztünk a bódvaszilasi vasútállomásra és még nem volt 11 óra. Bementünk a jelzésen a faluba, tettünk egy kört a faluban, ahogy a jelzés előírja, majd 10 perc múlva már a sínek másik oldalán voltunk. Megcsodáltuk a félig elbontott Esztramos hegyet és elindultunk a Bódva felé. A híd után egy hatalmas befagyott pocsolya volt. Szerencsére hideg volt az elmúlt napokban, úgyhogy a talaj meg volt fagyva, nem nehezítette sár az utunkat, gyorsan tudtunk haladni.
A híd után újabb mezőn haladtunk keresztül, amíg megérkeztünk a hegy lábához. Hajdanán itt voltam gólyatáborban, felidéztem a régi emlékeket és kíváncsian néztük, hogy vajon hol állhattak akkor a sátrak. Elmentünk az ipari létesítmények maradványai mellett, a ház is romos már, ahol régen a mosdók voltak.
A Rákóczi-barlang bejáratánál érdeklődve olvastuk, hogy vasalt utak vannak az Esztramoson. A hegy lábánál elsétáltunk Bódvarákóig. A pecsét egy ház kerítésén van. A mellette lévő épület olyan volt, mintha kocsma lenne. Amíg pecsételtünk ki is jött valaki, hogy menjünk be nyugodtan. Először furcsa érzésünk volt, nem volt egyértelmű, hogy most egy kocsmában vagyunk, vagy valakinek a konyhájában vagy egy panzió recepcióján. Vendég nem volt bent csak a háziak. De ők kedvesen invitáltak minket. Végül kértünk teát és házi körte pálinkát. Mindkettő nagyon finom volt. A teát úgy szolgálták fel, mint a menő teázókban, volt mellé egy kis nápolyi is, lehetett választani, hogy fehér cukor, barna cukor, méz. Még egy kis házi sütit is kaptunk. Szuper hely volt, érdemes volt betérni. Teázás közben beszélgettünk a tulajdonosokkal, kiderült, hogy barlangtúrákat vezetnek a környéken és övék a vasalt utak is az Esztramoson, lehet tőlük bérelni felszerelést hozzá. Megmutatták a képeket az elmúlt hetek esőzései után kialakult árvízről. Ott, ahol keresztül jöttünk, a mezőkön, mindenhol víz volt. Biztos, hogy ezen az úton nem lehetett akkor átjönni Bódvaszilasról. Jól elbeszélgettünk, egyszer csak eszünkbe jutott, hogy éppen elindultunk és még most jön a hegy, amin keresztül kell mennünk. Ezért szépen lassan elbúcsúztunk és folytattuk utunkat.
Nem csak a teától és a pálinkától melegedtünk ki, mert a mai, kb. 500 méter szintkülönbség nagy részét a következő 2 kilométeren kellett megtennünk. Nem sokkal a tető után van a Martonyi kolostorrom, ahova egy nagyon pici kitérőt kellett tenni. Körbe jártuk a romokat. A „templom” belsejében egy hatalmas törzsű fa van kivágva. Jó régen csak rom lehet itt, hogyha ekkora fa tudott benne nőni. Leültünk egy napos részen, szusszanni és kajálni.
Innen jórész lefelé vezetett az utunk, széles erdei utakon, gyorsan haladtunk, 4 óra körül értünk be Tornabarakonyba. A Levendulás ház rajta van a kék jelzésen, nem kellett kitérőt tennünk miatta.
Bekopogtunk, Edit néni éppen a vacsoránkat készítette. Kiderült, hogy egy másik kék túrás csapat is itt alszik, ők már korábban megérkeztek, a másik irányból jöttek. Hamar barátságot kötöttünk velük, tapasztalatokat cseréltünk, elmeséltük a kalandjainkat és ők is megosztották velünk az övékét. A házban cserépkályhák működtek, a férfiak átvették ezek felügyeletét, hogy Edit néni a vacsoránkra tudjon koncentrálni és ne kelljen folyamatosan szaladgálnia a kályhák között. Amikor elkészült a vacsora, akkor a másik társasággal együtt ettünk. Nagyon finom levest és palacsintát kaptunk. Az egy kis nehézség volt, hogy a fürdőszobához vagy át kellett mennünk az ő szobájukon, vagy ki kellett mennünk a hidegbe. Mivel már jól összebarátkoztunk, ezért inkább az átjárást választottuk. Vacsora után, még egy darabig folytattuk a beszélgetést, ők is már 900km felett járnak a kék túrával, így volt miről beszélgetnünk. Majd lefeküdtünk aludni.
Tornabarakony – Baktakék (2023.02.11)
A másik csapat hamarabb indult, mint mi. Arra ébredtünk, hogy ők már kezdenek mozgolódni, pakolni. Reggelre alaposan lehűlt a szoba. Jó vastag paplanok voltak, az ágyban nem fáztunk, viszont ahhoz, hogy kimásszunk össze kellett gyűjteni a lelkesedést. Még este megbeszéltük, hogy Edit néni süt nekünk lángost reggelire. Megvártuk, amíg a többiek megreggeliznek, utána következtünk mi. Nagyon finom volt a lángos is. Összepakoltuk a cuccainkat és 8 óra körül elindultunk a mai utunkra. Tornabarakonyban még nem pecsételtünk, így ez volt az első megállónk pár száz méterre a háztól.
A falu másik végén egy emelkedőn hagytuk el a települést, ahonnan visszanézve az egész falut láthattuk. A mai utunk végig ezt a mintázatot követi. Felmegyünk egy dombra, kicsit járunk a dombok között, majd lemegyünk a következő faluba. Így haladunk faluról-falura. A start és a cél faluval együtt összesen 7 települést érintettünk ezen a napon.
Az első falu Rakacaszend volt. Itt a faluba beérve, egy néni jött velünk szembe szatyorral a kezében. Egyből felcsillant a szemünk, nyitva van a bolt. Így is volt, a pecsét melletti bolt és kocsma nyitva volt. A kocsmának ugyan volt külön ajtaja, de a boltból lehetett bemenni. Ezt most kihagytuk. Körülnéztünk, hogy mit lehet kapni a boltban és megvásároltuk a mai napi kajánkat. A falu közepén, az utcán, egy csomó roncs autó volt. Nem volt valami szép látvány. Meg akartuk nézni a református templomot, de az utcán ugató kutyákkal voltunk elfoglalva, ezért elmentünk a bejárat mellett. Amikor érzékeltük, hogy túlmentünk, akkor hátulról megkerültük a templomot és a már letaposott kerítésen keresztül mentünk be a templom kertbe. Körbe jártuk a templomot, megpróbáltunk bejutni, de zárva volt. Nagyon szép kis templom, kár, hogy nem tudtunk belülről is megnézni. Amikor mindent megnéztünk a kertben és ki akartunk menni a kapun, akkor jöttünk rá, hogy az is be van zárva, ezért ugyanúgy, a kerítésen keresztül távoztunk, ahogy bejöttünk. A kutyák még mindig ugattak, de most már a kerítésen belülről.
Az út sokszor pont annyira volt havas, hogy nem is kellett a jelzéseket figyelni, elég volt követni a nyomokat. A következő település Irota volt, amin gyorsan keresztül robogtunk, majd ismét emelkedő és át a következő faluba, Felsővadászra. Közben ismét elfilozofáltunk arról, hogy miért kell a kék túra mentén a táblákra ugyanazokat az információkat kiírni. Egy átlagos kék túrázó hányszor olvassa el ezeket? És vajon tudja-e, hogy összesen hány óra alatt teljesíti az OKT-t vagy a Kék kört? És fontos-e, hogy út közben hány hamburgert, almát és szendvicset fogyaszt el? Ismétlés a tudás anyja, elolvastuk a táblákat minden alkalommal, amikor út közben találkoztunk velük. 😊
Felsővadászhoz közeledve megláttunk egy kis tornyot a dombon. Először azt hittük, hogy egy kis kápolna, de amikor átértünk a falun, akkor megbizonyosodtunk róla, hogy a faluban lévő templomtorony kandikált ki kíváncsian figyelve az érkezőket. Felsővadásznak nincs jó híre a kék túrázók között, tegnap a szembejövő csapat megnyugtatott minket, hogy nekik nem volt semmi problémájuk, pedig ők is tartottak ettől a településtől. A faluba beérve, a szokásos kutyaugatás várt minket, de mindegyik kapun belül volt. A falu szegény, de rendezett település képét mutatta. Az önkormányzat szocreál épületénél pecsételtünk. A régi kastélyban most iskola működik, itt van geoláda is. Kívülről úgy látszik, hogy szépen rendben van tartva az épület és a környezete. A bolt már nem volt nyitva. Jól taktikáztunk, hogy vásároltunk korábban. A faluból kifelé haladva kellett cigány soron végig mennünk. Ahhoz képest, hogy milyen hideg volt, elég sokat voltak az utcán. Zajlott a normál falusi életük. A kéregető gyerekekre rögtön rá szólt az anyukájuk és azt is megtudtuk, hogy megszült az egyik kutya. Szóval nekünk sem volt semmi problémánk.
A következő falu már Nyésta volt. Ezen a településen volt foglalt szállásunk. A leírás alapján gyorsan megtaláltuk a házat és a szobánkat. Itt lepakoltunk és kajáltunk a melegben. Ezután összepakoltuk a cuccokat, amire Baktakékig szükségünk lehet és folytattuk az utat Baktakék felé. A következő falu Abaújszolnok, ami nagyon közel van Nyéstához. Itt csak a falu szélén mentünk keresztül, de látni lehetett, hogy mennyi elhagyott, összedőlt ház van a faluban. Elég elszomorító látványt nyújtottak. A település után ismét felfelé mentünk egy kicsit. Baktakék előtt felmásztunk a Katalin kilátóba. Az információs táblán vannak képek arról, amikor állították a kilátót. Látszik, hogy akkor, 2015-ben, nem volt erdő a környéken. Azóta viszont jól megnőtt az akácos, már csak egyik irányba, Baktakék felé, lehet kilátni, de ez a kilátás is el fog tűnni pár éven belül.
A kilátótól már csak lefelé kellett mennünk, mikor beértünk Baktakékre, a napocska a felhők alatt, ránk sütött egy picit. Megkerestük a pecsételő pontot, utána elmentünk a falu egyetlen kocsmájába. Van itt bolt, dohánybolt és kocsma. Minden, amit csak szeretnénk.
A kocsmárostól azt is megtudtuk, hogy már nem sokáig lesz meg a kocsma, ugyanis átalakítják kávézóvá. Innen felhívtuk a szállásadónk emberét, Kálmánt, hogy jöjjön értünk autóval. A Nyéstára visszavezető autóút egy része, hihetetlenül rossz állapotban volt. Maximum 40-el lehetett rajta menni. Nem sokkal azután, hogy visszaértünk a szállásra, megérkezett a vacsoránk is. Nagyon finom volt, jól esett a kaja a fárasztó nap után. Itt központi kazán van, de mint kiderült nem gázzal megy, hanem fával fűtenek, így Kálmán még tett a tűzre.
Baktakék – Boldogkőváralja (2023.02.12)
Reggelre itt is hideg lett a szobában, gyorsan kellett öltözködni. A szállásadónk bevásárolt nekünk, abból tudtunk reggelizni és szedvicseket készíteni. Készítettünk teát is a temoszunkba, hogy út közben is legyen meleg italunk. Kálmánnal megbeszéltük tegnap, hogy fél 8-ra jön értünk és visszavisz Baktakékre. Még reggel esett egy kis ónos eső. Lassan óvatosan mentünk a csúszós úton. 8 óra után tudtunk elindulni Baktakékről. Nem voltak illúzióink, ez a mai szakasz nem a kék túra legszebb távja. Fancsalra a pincéknél érkeztünk be, a falu közepén egy kerítésen találtuk a pecsétet. Útközben szerencsére felszakadozott a felhőzet és kisütött a nap.
Fancsal után, hatalmas mezőn mentünk keresztül, még így télen is felidézte régi emlékeimet, a nyári tehén legelőkről, hogy mennyire rossz volt szandálban a szúrós növényeket és a tehén lepényeket kerülgetni. Abaújdevecser határában találkoztunk is a tehenekkel, de most csak egy kicsit részen legelhettek.
Bent a faluban találtunk egy nagyon jó napos, pihenőpados területet, ott megpihentünk és kajáltunk. A falu másik végén várt minket a civilizáció, át kellett mennünk az M30-as út alatt. A másik oldalon már Encsen voltunk. Itt voltak boltok is, de most éppen nem volt szükségünk semmire sem. Keresztül gyalogoltunk Encsen. A város túloldaláról már lehetett látni a Zempléni-hegységet, sőt már a Boldogkővárat is.
A következő település és pecsét Gibárt volt. Ide az aszfaltos bicikliúton mentünk át. Ami egyrészt vacak, mert nem szeretünk aszfalton, autóút mellett menni, másrészt meg jó, mert legalább nem az autóút szélén kellett menni. Gibárton a pecséthez le kell térni a kékről, a vízerőműhöz. Ha már itt jártunk, akkor körül jártam az épületet, megnéztük a kiállított régi turbinát.
Átkeltünk a Hernádon, a túloldalon felmentünk egy kis dombra a szerpentinen. Innen a téli fák között lehetett látni még a folyót, hogyan vezetik a vizet az erőműbe.
Innen egy hosszú egyenes földút vezetett át Hernácécére. Szinte végig szembeszélben mentünk. Leszegtük a fejünket és csak gyalogoltunk. Amikor felnéztünk, akkor ellenőriztük, hogy mennyivel jutottunk közelebb a várhoz és futkározó rókákat is láttunk. Ahogy mentünk az úton egyszer megelőzött mindet egy személyautó. Jó sokkal utána halljuk, hogy valaki nagyon pörgeti a kerekeit egy autónak. Mikor odaértünk, akkor láttuk, hogy beleragadtak a sárba és nagyon próbálkoznak, hogy valahogy kiszabaduljanak. Már nagyon beásták magukat, így kézi erővel nem tudtunk nekik segíteni. Hernádcécén, pecsételés után, a buszmegállóban tudtunk megpihenni. Élveztük, hogy ott nem fúj a szél. Ezen a nagyon kicsi településen itt van egymás mellett két templom is. Sajnos az egyik már nagyon rossz állapotban. Van itt egy régi kék túra tábla, ami mutatja a régi kék utat. Van egy gyalogos híd itt a Hernádon nem értem, hogy miért nem arra vezet a kék.
Hernádcéce után, már irányba álltunk Boldogkőváralja felé. A várat szinte egész úton láttuk, jó volt érezni, hogy végre közeledünk a végállomás felé. A vasútállomásig földúton mentünk, utána az autóút mellett.
Ahogy mentünk gondolkodtunk, hogy mit is csináljunk. Fél 4-kor megy egy busz Encsre, amiről át tudunk szállni a közvetlenül Budapestre menő intercityre. Ezt el akartuk érni. Azon gondolkodtunk, hogy elég-e az időnk arra, hogy felmenjünk a várba és megnézzük. Ha nem megyünk fel, akkor lent a faluban kell sokat várnunk, azt sem akartuk. Így amikor a válaszúthoz értünk, akkor elindultunk felfelé a vár felé. Folyamatosan mentek el mellettünk az autók, akik a várba jöttek vagy mentek.
Amikor felértünk, akkor először a kávézó teraszáról néztünk szét, kicsit szusszantunk, aztán mentünk a bejárat felé, ahol el kellett döntenünk, hogy bemegyünk vagy nem. Éppen akkor jöttek ki ismerőseink a várból. Ők is kék túráztak, csak ők a másik irányból jöttek. Kikérdeztük őket, hogy mennyi idő alatt járták végig a várat. Azt mondták, hogy 20 perc alatt megnéztek mindent. Ezzel az infóval felvértezve, mi is fellelkesedtünk és bementünk a várba. Sok mindent felújítottak itt, de még van mit. Különösen azt, hogy a nem túrabakancsban lévő embereknek könnyebben járható legyen. Volt néhány olyan lépcső, ahol nagyon oda kellett figyelni, hogy hova lépünk. Végig jártunk mindent, kimentünk a bástyára, megnéztük a lovagtermet, az ólomkatona kiállítást, felmentünk a toronyba, ahonnan nem lehetett többet látni, mint a többi várfalról. Nekünk fél óráig tartott, amíg megnéztünk mindent.
A falu felé menő rövidebb úton mentünk lefelé. Megkerestük az itt lévő geoládát is és majdnem 10 perccel a busz indulása előtt leértünk a megállóba. A faluközpontban egy csomó buszmegálló van, oda kellett figyelni, hogy melyikben várakozunk. A busz Arkáról érkezett, mi voltunk az első utasai. Később sem voltak rajta sokan. Encsen a buszállomásról átmentünk a vasútállomásra. Nem volt se kocsma, se bolt a közvetlen környéken, a váróteremben vártuk meg a vonatunk indulását. A vonat Kassáról jött és kicsit késett. Az úton a maradék kajáinkat és innivalónkat éltük fel. Három óra múlva, már a Keletiben voltunk.
Ezzel a 3 túranappal kereszteztük a Cserehátot, ami egy nagyon szép, bár nem túl izgalmas dombság. Az utunk sok nagyon szegény falun ment keresztül. Látszott, hogy a házak egy részében nem laknak, nagyon sok ház már össze is dőlt. Ez a vidék is országunkhoz tartozik, a kék túra nélkül soha nem jöttünk volna el ide túrázni.