A túristaság bölcsőjében / OKT-14, 15 / Rozália téglagyár – Visegrád

Rozália téglagyár – Dobogókő (2022.02.05)

Régi álmomat valósítottuk meg ezen a hétvégén. Ezt a szakaszt, úgy akartam bejárni, hogy közben Dobogókőn a Báró Eötvös Lóránd Menedékházban alszunk, ahol érezni lehet a múltat. Ugyanazokban szobákban alszunk, ugyanabban az étteremben ülünk, talán pont ugyanannál az asztalnál, ahol a korábbi idők turistái összeültek egy-egy kiadós túra után és arról beszélgettek, hogy merre kéne turistautakat vezetni és milyen jó ötlet lenne egy az egész országot átívelő túramozgalmat létrehozni. Mit tudnának tenni azért, hogy a fellendítsék a túristaságot és minél szélesebb körben elérhetővé tegyék azt. Sok szempontból nehezebb volt akkor a túristák élete, de mai szemmel nagyon romantikus idők voltak azok.  
De visszatérve jelenbe, az sem titok, hogy Solymáron lakom. Így adva volt, hogy a kéket gyalogosan kellene elérnünk. Részben a zöld jelzésen, részben jelzetlen utakon jutottunk el a Rozália téglagyárig. Útközben keresztül mentünk a solymári réten és találtunk budapesti határköveket is.

A téglagyár környékén már látható volt, hogy hova megyünk, mind a Kevély-nyereg, mind Dobogókő. Nagyszerű időnk volt, szépen sütött a nap, a hőmérséklet fagypont felett. Hamar átjutottunk a 10-es úton és megkezdtük a felfelé kapaszkodást először a Köves-bércre.

Pilisborosjenőt elhagyva jutottunk a Teve-sziklához, ahol tettünk egy pici kitérőt, hogy minden oldalról megcsodáljuk a sziklaképződményt és megkeressük azt az oldalt, ahonnan tényleg egy tevét láthatunk. A jóidőnek köszönhetően elég sokan sétáltak errefelé.

Ezután nekivágtunk a Kevély-nyeregnek, komoly kaptató vezet fel, errefelé már jóval kevesebben voltak. Felérve elfoglaltuk az esőbeállót, hogy megpihenjünk és együnk. Pecsételtünk és indultunk is tovább.

Az északi oldalon, ahol lementünk az út már havas, jeges volt, úgyhogy óvatosnak kellett lennünk, de aztán ismét lejjebb ereszkedtünk, ahol már nem volt hó. A Csobánkai nyeregből minden irányban megcsodáltuk a kilátást. Egyrészt az Oszoly sziklatömbjét, másrészt hazafelé, hogy mekkora utat megtettünk már, harmadrészt Dobogókő felé, hogy mekkora út vár még ma ránk.

Itt már kicsit sáros volt az út, de azért jól tudtunk haladni. A Kápolna mellett most csak elrobogtunk, viszont utána a réten találtunk egy kis csoportban kinyílt hóvirágot. Nagyon megörültünk neki, hogy ő már itt várja a tavaszt. Ezután következett a feketeleves. A Dera-patak szurdokvölgye felé fordulva, brutális sár várt minket, nem tudtuk semerre sem kikerülni. Az a típus, amiben, ha felfelé kell menned, akkor mindig visszacsúszol és csak nagy erővel tudod kitépni a lábadat a földből egy következő lépéshez. Szerencsére volt nálunk túrabot, az egy kicsit segített ebben a nem könnyű helyzetben. De nem volt mit tenni, bele kellett „állni” ebbe a helyzetbe. Fakitermelés is volt, úgyhogy találkoztunk is egy lánctalpas munkagéppel, ami csak tovább rontotta az út állapotát.

Keresztül gázoltunk a „lápvidéken” és amikor megérkeztünk a szurdok alatti parkolóhoz akkor láttuk, hogy a parkoló jórészét is falerakónak használják, így az is átalakult sártengerré. Remélhetőleg nyárra jobb lesz a majd a helyzet, most elég elkeserítő. Leültünk pihenni, közben figyeltük, hogy egész sokan jönnek ki a szurdokból, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy arra megyünk. Tavaly megrongált néhány hidat egy árvíz, ezért a felső utat ajánlják inkább. A szurdok lenti részében egyáltalán nem volt víz, így nem zavart, hogy hiányzott egy híd. A fentebbi részeken már volt víz, de be volt fagyva, úgyhogy át lehetett rajta menni, híd nélkül is. 

A szurdokból kijutva beértünk Pilisszentkeresztre. Az ital-diszkontnál pecsételtünk és ha már itt jártunk, akkor vásároltunk is egy kis lelkesítést a még ránk váró szintvonalakhoz. Elindultunk felfelé, a faluból kiérve, már havas, jeges utakon mentünk, viszont szépen idesütött a nap, úgyhogy nagyon szép volt a felfelé vezető út. A Zsivány-sziklák régóta nagy kedvenceim, de most csak egy gyors fotóra álltunk meg, mert már szerettünk volna megérkezni.

Amikor felértünk Dobogókőre, először kimentünk a kilátópontra. Itt már árnyékban voltunk, de a Börzsönyt az Visegrádi-hegységet nagyon szépen sütötte a nap, szuper jól nézett ki. Miután kigyönyörködtük magunkat, lementünk a menedékházba. Itt még javában zajlott az élet, de azért megmutatták a szobánkat az első emeleten. Három ágyas szobát kaptunk, ami a ház előtti placcra néz és van saját fürdőszobája, zuhanyzóval, melegvízzel, szerencsére a házat felújították, a mai kor igényeinek megfelelően. Az emlegetett régi időkben ez egy 8-10 ágyas, emeletes ágyas szoba lehetett, a többi szobával közös fürdőszobával. Elvileg 6-ig van konyha, de azért azt mondták, hogyha lehet, 5 óra körül menjünk le enni. Így is tettünk. Finom kajákat rendeltünk az étlapról, mire befejeztük a vacsit, addigra kezdett elcsendesedni a ház. Megnézegettük a falra kitett régi képeket, okleveleket, emlékeket. Aztán felmentünk a szobánkba pihenni, aludni. 

Dobogókő – Visegrád (2022.02.05)

Reggelre elég hideg lett a szobában. Északi szél fújt, keresztül a szobán, ebben sikerült felidézni a menedékház régi hangulatát. Reggel 8-kor volt reggeli. Úgy döntöttem, hogy addig megnézem a dobogókői hajnalt. Először kimentem a kilátó pontra, utána az aszfalt úton elsétáltam a sípályáig. Itt fent tél volt, még az aszfaltút is elég jeges volt, óvatosan kellett közlekedni. Mire visszaértem a házhoz, éppen jött egy busz, ami már igazi turistákat is hozott, akik szemmel láthatólag túrázni készültek. 

Megreggeliztünk, fizettünk, pecsételtünk és mi is elindultunk Visegrád felé. Az út első részét még hóban tettük meg. Ahogy mentünk egyre lejjebb, úgy fogyott a hó, sok helyen jeges volt az út, viszont szerencsére ma kevesebb sáros rész volt, mint tegnap.

Nagyon szép helyeken haladtunk keresztül. A Bükkös-patak völgye különösen szép volt. Szerencsére könnyen mentek a patakon átkelések, mert még be volt fagyva a patak és rá lehetett lépni. Meredeken kimásztunk a patak völgyéből Pilisszentlászlóra, ahol betértünk a Jánosik kocsmába és persze pecsételtünk is.

Szépen hullámoztunk az úttal többségében lefelé, de elég sokat mentünk felfelé is. Nagyszerű volt, amikor a fák között újra megláttuk a Duna vonalát.

Igazán érdemes volt kimenni a Borjúfő kilátópontra, mert a felhős idő ellenére is, szuper volt a kilátás. Visegrád felé közeledve, egyre több kutyással, sétálóval találkoztunk. Egy nagyon szép mezőn érkeztünk meg a Nagy-Villámhoz. A lenti pecsétet nem is kerestük, mert úgy is fel akartunk menni a kilátóba, ami szerencsére nyitva volt. Kellett egy jelképes belépőt fizetni.

A kilátóban megkérdezték tőlünk, hogy hol sikerült ennyire összesároznunk magunkat. 😊 Megnyugtattuk őket, hogy még tegnap sárosak lettünk, nem itt a Visegrád – Nagy-Villám útvonalon mocskoltuk össze magunkat. Folytattuk az utunkat a vár felé, itt is kellett egy kicsit felfelé mennünk, csak, hogy meglegyen a mai szintkülönbség.

A Kálváriánál megálltunk geoládázni, de utána már robogtunk a komphoz, ahol pecsételtünk és már mentünk is, mert indult a buszunk hazafelé.
Nagyon szép a kék túrának ez a része is. A Pilis útjain sokszor jártunk már korábban, de a Visegrádi-hegység lankáit nem ismertük még. Csodaszép volt, érdemes máskor is meglátogatni.

Telefon: +36 30 738 3596 | Email: esztura.info@gmail.com

Deák Eszter – Jóga és túra © 2024